Timur fia – A szolgálólány meséje

Liu és Kalaf alakja Puccini operájában – ESZTERGÁLYOS MÁTÉ írása

„Ez a mámor végzetes, ez a mámor halálos.”

Liu – Turandot, I. felvonás

A Turandot Giacomo Puccini életművének legutolsó, legmesésebb, mégsem legsikeresebb darabja. A műben ugyanis egyetlen igazán szerethető karakter sincs. Kivéve Liut, a zeneszerző legintimebb vallomását.

Carlo Gozzi olasz költő és drámaíró 1762-ben jelentette meg Turandot című komédiáját, melyet Friedrich Schiller 1801-ben dolgozott át. Ez a verzió keltette fel Puccini érdeklődését, aki a Triptichon sikereit követően egy újabb több felvonásos operához keresett ihletet. Az 1926-ban bemutatott opera lényegileg a Gozzi által felvázolt meseelemekre épít, ezekre támaszkodik: a fagyos szívű hercegnőre, akinek szívét csak az nyerheti el, aki megválaszolja három kérdését, akin azonban kifog a rébusz, annak fejét veszik. Amolyan tanmese ez: jön a herceg, győzedelmeskedik, és végül forró csókjával kiragadja Turandot hercegnőt az évek alatt rátelepedő komor magányból.

A kőszívű címszereplő ellensúlyozására azonban Puccini új női karaktert írt a darabba, Liut, a szolgálólányt, aki amolyan igazodási pont, akinek sorsán keresztül ítéletet alkothatunk Kalaf hercegről, és általa magáról Pucciniról is. Súlyos ítéletet.

Jelenet a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásából: Cristina Pasaroiu és José Cura (fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Az ismeretlen herceg, vagy csak egyszerűen herceg – ahogyan neve felfedéséig a librettóban is szerepel – a semmiből jelenik meg, rögtön az első felvonás elején. Különösebb ária vagy zenei csúcspont híján, a tömegből lép ki, egy a sok közül, aki döbbenten ismer rá a vak aggastyánban apjára, Timurra. A férfit támogató szegény szolgálólány – látva az érzelmektől részegült Kalafot – őszintén vall az ismeretlennek iránta érzett szerelméről. A herceg megvénült apját szemlélve Liuhoz fordul: „S vajon mért osztod meg rettentő sorsát? LIU: Mert te egyszer palotámban rám mosolyogtál.” Kalaf „Non piangere Liu” (Ne sírj, kicsi Liu) című, atyját féltő áriájában a leányt kérleli, hogy Timurt akkor se hagyja el, amikor ő halálos harcba indul Turandot kegyeiért.

Ez az egyik legőszintébb, legérzelmesebb dallamsor, amit Puccini Kalafnak írt, ugyanakkor mily kegyetlen és hivalkodó, szinte legyint Liu érzéseire, izzó pillantása pedig már a főnyereményt pásztázza.

Ezen sorok előrevetítik a későbbi, méltán híressé vált Nessun dormát, mely dramaturgiailag már sokkal inkább az eltökéltségtől, önbizalomtól duzzadó férfi öntetszelgése.

Puccini 1884-ben ismerkedett meg Elvira Gemighanival, akivel hivatalosan – akkor házas asszony lévén – csak a férj halála után keltek egybe. A luccai születésű szerzőről köztudott, hogy az autók és jachtok mellett a nőket is imádta, azonban egy érdekes és féltve őrzött titok csak az utóbbi években látott napvilágot. 1909-ben Elvira nagy nyilvánosság előtt vádolta meg férjét, hogy szolgálójukkal, Doria Manfredivel intim viszonyt folytat. A botrány egész Olaszországot foglalkoztatta, a szegénysorból származó lány pedig végül megtört a szégyen súlya alatt, és önkezével vetett véget életének. Mérget ivott.

Giacomo Puccini: Turandot

Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy Doria érintetlenül hunyt el, vagyis szüzessége utólag szó szerint is igazolta ártatlanságát. Puccini komoly összeget fizetett az áldozat családjának, elsősorban azért, hogy ejtsék az Elvira elleni vádakat.

Azóta azonban kiderült, hogy nem Doria, hanem a lány unokatestvére, Giulia volt az, akivel Puccini rendszeresen légyottokra járt. A szolgálólány csak amolyan közvetítő volt közöttük, a levélváltások segítője.

A Giuliával való viszonyból egy fiú született, Alfredo, akit Puccini hétvégenként rendszeresen felkeresett, sőt, anyagilag is támogatott. A zeneszerző halála után azonban a jótékonykodás megszűnt, az eltitkolt gyermek 1998-ban, hetvenöt éves korában, szegénységben halt meg. (Évekkel később a lánya, Nadia Manfredi egy Pucciniről készülő film miatt porolta le azt a régi bőröndöt, amelyben Puccini és fia, Alfredo közös fotói pihentek.)

Giacomo Puccini

„Ó, én drága kis Lium!” – búcsúzik Kalaf az öngyilkosságba menekülő lánytól a Turandot harmadik felvonásában. Szavai feltűnően enyhe érzelmi szellőként foszlanak szét azok után, hogy Liu a kínzások ellenére sem árulta el a herceg nevét – mellyel végül az életét is megmentette –, és inkább önként menekült a halál óvó csöndjébe. Egyik kínzója kardját döfi saját mellkasába.

„Ó, szörnyű gaztett, ezért mindnyájan bűnhődünk! Megbántott lelke bántalmazóin szörnyű bosszút áll” – mondja Timur ebben a sorsdöntő és tragikus pillanatban, ugyanis a bosszú végül egyáltalán nem következik be. Liu halála megtorlatlan marad, lebegő karaktere pedig önfeláldozásában is oldani igyekszik a körülötte gyűrűző viszályt.

Kalaf Turandotért apjáról és a szolgálólányról is lemond, arról a két szereplőről, akik valóban szerették a herceget.

Ez a mű azonban nem a szeretetről, jóval inkább a kitartásról, az elhivatottságról szól.

A rajongás tárgyának létjogosultsága persze vitatható, hiszen Turandot az utolsó pillanatig ellenáll, és a három helyes megfejtés ellenére sem akar hallani a frigyről. A mindenre elszánt Kalaf ugyanakkor az opera során egyszer sem mondja ki, hogy „szeretlek”, rendre így fogalmaz: „akarlak”. Talán a kihívás maga a vágyálom. A kihívásba szerelmesnek lenni.

Az 1926-ban, Puccini halála után bemutatott operában a szerző emlékei a szolgálólányban öltenek testet, ő maga pedig talán a hercegben él tovább.

Ne sírj, kicsi Liu!” – énekli lágy melankóliával Kalaf, aki visszatartja eltitkolt könnyeit.

Fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház