Székelyföldre tart az Operaház

Méghozzá egy kamionnal

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának premierjével folytatódik a nagy múltú Gördülő Opera-sorozat, amely első ízben látogat külhoni magyar településekre. Az augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városba utazó produkció különlegessége, hogy színpadként egy kamion külön erre a célra kialakított pótkocsija szolgál. Az ingyenes szabadtéri előadások Magyarország Kormánya támogatásával valósulnak meg.

A 2017/18-as évad során hét szomszédos ország tizenhat magyarlakta települését felkereső Kárpát-Haza OperaTúra különleges élménnyel szolgált mind a harmincezres külhoni közönség, mind a budapesti Opera társulata számára. A folytatást idén a Gördülő Opera-sorozat jelenti, amely csaknem 75 éve a Magyar Királyi Államvasutak és operaházi művészek missziójaként indult útnak a II. világháború után, hogy a „segítse a lelki sebek begyógyulását”, és a fővárostól messze eső településekre is eljuttassa az opera műfaját.

A 60 év szünet után 2014-ben újraindult sorozatban most Donizetti több mint 180 éve állandó népszerűségnek örvendő vígoperája, a Szerelmi bájital lesz látható. A történet főhőse egy szegény falusi fiú, Nemorino, aki reménytelenül szerelmes a gazdag földbirtokosnőbe, Adinába, ő azonban a hetyke Belcore őrmester házassági ajánlatát fogadja el. A kétségbeesett fiú minden pénzét egy kuruzslótól szerzett „bájitalra” költi, hogy elnyerhesse szerelme szívét, majd a seregbe is beáll, hogy pénzhez, és ezáltal még több „csodaszerhez” jusson. Bár a bájital valójában csupán bor, Nemorino igaz szerelme végül mégis elnyeri jutalmát. A humort és idillt varázslatos melódiákkal, köztük a híres Una furtiva lagrima kezdetű tenoráriával ötvöző darab most Toronykőy Attila rendezésben lesz látható, aki, tekintettel a produkció különleges jellegére, a mába helyezte a darab cselekményét, népszínházi jelleget szán az előadásnak, és tervei szerint nem csak a színpadként szolgáló platót, de magát a kamiont is bevonja a rendezésébe.

A kettős szereposztással látható magyar nyelvű produkcióban Adinát Szemere Zita és Nánási Helga, Nemorinót Biri Gergely és Ujvári Gergely, a kuruzsló Dulcamara doktort Szvétek László és Cseh Antal, míg Belcore őrmestert Geiger Lajos és Cseh Antal formálja meg. Az előadásban több mint 20 fős kórussal közreműködik az Opera Énekkara (mb. karigazgató: Csiki Gábor), az ugyancsak 20 fős Opera Zenekart Cser Ádám dirigálja.

Az idei évadban kizárólag Székelyföldön látható ingyenes szabadtéri produkció főpróbáját a magyarországi közönség augusztus 26-án Szaporcán, az ormánsági Bőköz Fesztiválon tekintheti meg. Ezt követően augusztus 31. és szeptember 9. között Sepsiszentgyörgyben, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesközéplokon, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen vendégeskedik az előadás. A produkció jövő augusztus végén majd ismét útnak indul, ekkor Közép-Erdély, Bánát és Partium magyarlakta településeit fogja felkeresni.

Szerelmi bájital

Szereposztás:

Karmester: Cser Ádám

Adina: Szemere Zita / Nánási Helga
Nemorino: Biri Gergely / Ujvári Gergely
Belcore: Geiger Lajos / Rezsnyák Róbert
Dulcamara: Szvétek László / Cseh Antal
Giannetta: Zavaros Eszter / Nagy Zsófia

Alkotók:

Szövegíró: Felice Romani
Magyar szöveg: Blum Tamás
Rendező: Toronykőy Attila
Látványtervező: Juhász Katalin
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor
Dramaturg: Kenesey Judit
Színpadi mozgás: Marosi Edit

Helyszínek:

Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér: 2018. augusztus 31. I. szereposztás
Kézdivásárhely, Gábor Áron tér: 2018. szeptember 1. II. szereposztás
Csíkszereda, Szabadság tér: 2018. szeptember 2. I. szereposztás
Gyimesközéplok, Központ: 2018. szeptember 3. II. szereposztás
Gyergyószentmiklós, Szabadság tér: 2018. szeptember 5. I. szereposztás
Szentegyháza, Templom tér: 2018. szeptember 6. II. szereposztás
Székelyudvarhely, Városháza tér: 2018. szeptember 7. I. szereposztás
Marosvásárhely, Középkori Vár: 2018. szeptember 8. II. szereposztás

Az előadásokat Székelyföldön magyar nyelven, román feliratozással játsszuk. Kezdés minden helyszínen 20:00 órakor. Felhívjuk az érdeklődők szíves figyelmét, hogy az ülőhelyek száma korlátozott. Rossz idő esetén az előadás elmarad.

Magyar Állami Operaház