Rózsa Ferenc az Aidát vezényli Kairóban

A magyar karmester tavasszal dirigálja majd Verdi operáját az ősbemutató színhelyén

Rózsa Ferenc
Rózsa Ferenc

Verdi Aidáját dirigálhatja tavasszal a Kairói Operában Rózsa Ferenc szombathelyi karmester, aki három nagy sikerű koncertet adott szilveszterkor és az új év első napjaiban Kairóban, Alexandriában és Damanhúrban. A karnagy az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nagy megtiszteltetésnek tartja az egyiptomi felkérést, hiszen tudomása szerint harminc év óta nem adatott meg magyar karmesternek az, hogy a Kairói Opera színpadán állhasson. Sikernek könyveli el azt is, hogy a szilveszteri koncert után máris visszahívták, így az idén tavasszal Verdi Aidáját dirigálhatja majd a zenekar élén.

Rózsa Ferenc elmondta: izgalmas feladat volt az arab hangzás- és ritmusvilágtól teljesen eltérő Strauss-műveket megtanítani a kairói zenekarnak, de osztrák gyökerei, bécsi származása átsegítette a kezdeti nehézségeken. Megjegyezte: a hangverseny fogadtatása fantasztikus volt, az 1380 férőhelyes Kairói Operaház zsúfolásig megtelt, 1487 jegyet adtak el, „még a csilláron is lógtak” az emberek.

Rózsa Ferenc szólt arról is, hogy a világ számos országából kap felkéréseket, Ausztriától Olaszországon, Németországon Franciaországon, Oroszországon át egészen Kínáig és Mexikóig, de továbbra is szombathelyinek vallja magát. A karmester hozzáfűzte: szeretné, ha otthon is gyakrabban léphetne közönség elé, hiszen szívesen dolgozik együtt a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral.

Forrás: MTI

A kép forrása: www.rozsaferenc.com