Parázsfuvolácska az Erkel Színházban

Mozart operájának gyerekek számára átdolgozott változatát mutatják be

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Március 30-ától újra hatalmas gyerekhadak foglalhatják el az Erkel Színházat. A varázsfuvola kifejezetten nekik szánt, rövidített változata, a Parázsfuvolácska a legfiatalabb operaénekes-generációval kerül színre, az előadás igazi különlegessége azonban a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékeinek részvétele. Az előadást Toronykőy Attila rendezi.

A varázsfuvola majd’ mindannyiunk számára az első operaélmény. „Sokrétű, zseniális alkotásról van szó, amelyben a közönség egésze – kortól függetlenül – talál neki, vagy róla szóló elemeket, hiszen a történet általános érvényű tanulságokat is tartalmaz.” – fogalmaz az előadás karmestere, Köteles Géza, aki hozzáteszi: „Ez a gyerekeknek szánt, rövidebb változat a történet mesei vonalára koncentrál, a mű szabadkőműves és filozofikus vonala kevésbé van jelen.”

Toronykőy Attila inkább a szereplők karakterének kibontására és a történet tanulságaira koncentrál, nagyon szórakoztató, mozgalmas színrevitelben. „Az operairodalomban kevés olyan mű van, amelyik megengedi a rendező számára a szabadságot, a szabad gondolkodást. Vagyis akár a Holdon, akár a tenger alatt játszódik a történet, megállja a helyét. Mi egy cirkuszba helyeztük az immár címet cserélt Parázsfuvolácskát, ahol Sarastro a nagy varázsló, az Éjkirálynő a levegő ura, Papageno, Tamino és párjaik a bohócok, Monostatos a késdobáló, Sprecher a Porondmester, és persze az állatok, amiket Tamino megszelídít. Minden rendelkezésre áll, hogy egy igazi, izgalmas cirkuszi előadás jöjjön létre Mozart friss, mai zenéjével.” – mondja a rendező, aki azt is szem előtt tartotta, hogy a közönséget ne válassza el a cselekmény sűrűjétől a zenekari árok, és a gyerekek fizikailag is minél közelebb érezhessék magukat a történésekhez, ezért egészen különleges módon a zenekart is a színpadon helyezte el. Az új szituációhoz új hangszerelés is készült, Köteles Géza keze által, aki igyekezett megőrizni a mozarti hangzásvilágot, ugyanakkor arra is hangsúlyt fektetett, hogy segítségére legyen a rendezés cirkuszi világba helyezett interpretációjának. Mozart csodálatos muzsikája mellett a prózát rímes formában gondolta újra Lackfi János, akinek gyermekversei is nagy népszerűséget hoztak.

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

Az előadás másik különlegessége, hogy erős hangsúly került a gyermekkar közreműködésére, melynek tagjai méltó partnerei az Erkel Színház vegyeskarának. A szólisták egytől egyig a fiatal operaénekes-generáció nagy reménységei, akik odaadó hévvel vetették bele magukat ebbe a különleges élményt nyújtó produkcióba. A főbb szerepeket Cser Krisztián, Megyesi Zoltán, Hertelendy Rita és Szemere Zita énekli.

Operában ritkaság, a Parázsfuvolácska cirkuszi világában azonban elengedhetetlen a lenyűgöző artistamutatványok jelenléte, amelyekkel az Artistaképző tehetséges növendékei nyűgözik majd le a gyermek és felnőtt közönséget egyaránt. Mindezt színpompás, mutatós és rendkívül ötletes kivitelben tárja elénk Juhász Katalin jelmez- és díszlettervező.

További információ az Operaház honlapján érhető el.