Operavizsga a Zeneakadémián

2009. január 24-én és 26-án a Zeneakadémia Kistermében rendezik meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos I. évfolyamos hallgatóinak vizsgaelőadását. 

Haydn-operarészletek Marton Éva és Kovalik Balázs növendékeinek előadásában

Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából Marton Éva és Kovalik Balázs tanítványai a zeneszerző négy operájából mutatnak be részleteket az opera tanszak idei vizsgaelőadásán.

A most bemutatásra kerülő művek közül az Aki hűtlen, pórul jár (L’infedeltà delusa) című vígoperát először 1773-ban, Eszterházán állították színpadra. Ebben a darabban jól megfigyelhető Haydn humorral átszőtt zenei stílusa, csakúgy, mint az 1777-es Élet a Holdon (Il mondo della luna) című vígoperában. Az 1782-esOrlando (Orlando Paladino) hősi tragikomédia, melyet Mozart Don Giovannijának előfutáraként is szoktak emlegetni, és amely sajátosan ötvözi a heroikus és komikus elemeket. Ez a mű volt Haydn legnépszerűbb operája. A hűség jutalma (La fedeltà premiata) 1780-ban szintén Eszterházán debütált. A drámai és vígjátéki elemeket vegyítő opera Haydn második legtöbbet előadott színpadi műve volt Magyarországon, mely változatos áriáinak köszönhetően bőséges lehetőséget ad az énekművészek számára tehetségük kibontakoztatására is.
Az operaszakos hallgatók vizsgaelőadásain zongorán közreműködik Oberfrank Péter.
A darabok rendezője Kovalik Balázs.

Az operavizsga programja:

Aki hűtlen, pórul jár

Vespina: Wágner Adrienn
Nanni: Szerdahelyi Pál
Filippo: Pataki Dániel
Sandrina: Szabó Olga
Nencio: Kis Tivadar

Élet a holdon

Bounafede: Kelemen Dániel
Lisetta: Szabó Olga
Ecclitico: Pataki Dániel
Cecco: Kis Tivadar
Ernesto: Orendt Gyula
Clarice: Wágner Adrienn
Flamnia: Celeng Mária (BA 2. évfolyam)

Orlando

Orlando: Pataki Dániel
Medoro: Kis Tivadar
Pasquale: Szerdahelyi Pál
Angelica: Wágner Adrienn
Alcina: Szabó Olga
Rodomonte: Orendt Gyula
Eurelia: Celeng Mária (BA 2. évfolyam)

A hűség jutalma

Perrucchetto: Orendt Gyula
Amaranta: Wágner Adrienn
Melibeo: Kelemen Dániel
Fileno: Pataki Dániel
Lindoro: Kis Tivadar
Nerina: Szabó Olga
Celio: Szerdahelyi Pál

Színpadi mesterség: Kovalik Balázs
Zenei vezető: Oberfrank Péter
Táncok: Bata Rita
Tanszékvezető tanár: Marton Éva
Tanárok: Andor Éva, Adrejcsik István, Keönch Boldizsár, Pászthy Júlia

Helyszín: Zeneakadémia, Kisterem
Időpont: 2009. január 24. (szombat) és 26. (hétfő), 19 óra

Jegyek kaphatók 500 Ft-os egységáron a Zeneakadémia jegypénztárában (1061 Budapest Liszt Ferenc tér 8.) és az interneten (www.interticket.hu).