Opera az Andrássy úton

Szabadtéri programokkal és rendhagyó bemutatóval indítja az évadot az Operaház

Jelenet a Bolondokháza előadásából (fotó: Magyar Állami Operaház)
Jelenet a Bolondokháza előadásából (fotó: Magyar Állami Operaház)

A 2016/2017-es Magyar Évad előfutára a Két nő című fiatalos és abszolút mai opera hazai premierje a MoltOpera társulat előadásában. A legfrissebb nagybemutatók előtt emellett összesen kilenc időpontban játszanak háromféle egyfelvonásos vígoperát, A csengő, a Bolondokháza és A telefon című darabokat az Opera sarkánál kialakított Dalszínház utcai Szfinx-színpadon. A szabadtéri programok a 17-18-i Autómentes Hétvégén indulnak délutánonként 14 órától, este héttől mindkét nap OperaMozit vetítenek az Andrássy úton – elsőként a Hunyadi László operát, majd A hattyúk tava című balettet, az Opera művészeinek előadásában. Szombaton éjjel, a Színházak Éjszakájának keretében valósul meg Gryllus Samu Két nő című operájának bemutatója, az éjjel 11-től, majd hajnali fél egytől is látható előadás érdekessége, hogy a cselekmény nem egy helyen játszódik, hanem végigvonul az Operaház tereiben, a szereplőket többek közt az asztalosműhelybe is követi a közönség, ahol beindul a fűrészgép. (Az előadás korhatáros, felnőtt nézők részére készült.)

Az Autómentes Hétvégén találkozhatnak az operarajongók először az Opera Esély-standjával, amely a kevésbé tehetős nézőket várja egyedi kedvezménnyel. A háromnapos akció keretében az évad öt kiemelt előadásának valamelyikére két jegy vásárolható Erkel-áron az Operaházba. A lehetőségek között a Faust, az Anyegin balett, az Andrea Chénier, A kalóz című balettelőadás és a Háry János szerepel. A stand szeptember 17-18- 19-én déltől este hétig tart nyitva a dalszínház épülete előtt.

A hétvége részletes programja és a bemutató szereposztása a Magyar Állami Operaház honlapján olvasható.