Opera a Szigeten

A klasszikus zene rajongóit is várják programok a Sziget Fesztiválon

Évek óta klasszikus zenével is színesíti a programját a Sziget Fesztivál, idén augusztus 12 és 16 között a Fidelio Klasszikus, Opera és Jazz Színpadán több nagy zenei intézmény képviselteti magát.

Este hét és tizenegy óra között az operáé a főszerep. Az Armel Operafesztivál programjai nyitják a sort, először Alföldi Róbert 2015-ös Varázsfuvola-rendezéséből láthatnak részleteket az érdeklődők, majd kortárs zenei improvizációk következnek a közönséggel közösen, Sáry László Kreatív Zenei Gyakorlatai alapján, Vajda Gergely vezényletével. Később crossover produkció hallgatható meg, minden nap más vendégművész és az Óbudai Danubia Zenekar közreműködéssel, azután pedig a hallgatóság próbálhatja ki magát karmesteri szerepben. Augusztus 16-án itt adják át az idei fesztivál közönségdíját annak a produkciónak, amely az ARTE oldalán a legtöbb szavazatot kapta.

Kilenc órától az Operaház programja látható, tíztől pedig a Moltopera társulat lép színre. Az operai programok előtt és után klasszikus zenei és jazzkoncertek hallgathatók meg. Részletes program a Sziget Fesztivál honlapján olvasható.