Nabucco-premier az Erkel Színházban

Februárban hat alkalommal látható Verdi korai operája

Verdi: Nabucco
Verdi: Nabucco

Új színrevitelben kezdi játszani a Magyar Állami Operaház az egyik legnépszerűbb Verdi-remeket. A Nabucco 1968-tól egészen az elmúlt évadig szinte folyamatosan műsoron volt a dalszínházban; az utolsó, Mikó András rendezte változatot csaknem harminc éve, 1987-ben mutatták be, és összesen 236 alkalommal láthatta a budapesti közönség.

Február 13-án a Kesselyák Gergely által színpadra állított előadást mutatják be az Erkel Színházban. A karmester-rendező Szegeden szabadtéri produkcióként hozta létre első Nabucco-rendezését tizenegy évvel ezelőtt. 2013-as alkotása a Miskolci Nemzeti Színházban debütált, majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház hívta meg a színrevitelt, amely most Budapesten is bemutatkozik. Kesselyák Gergely az Opera magazinnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Verdi-darab második rendezésére készülve sokat olvasott egymást követő nagy világtörténelmi korszakok váltakozásáról. „Akkoriban a levegőben volt egyfajta világvégevárás, amolyan metafizikus várakozás valamire, ami mindannyiunk életét hamarosan befolyásolja és megváltoztatja majd. A régi bölcsek szerint ugyanis úgy 2500 évente másfajta kozmikus sugárzásnak van kitéve a Föld, így egy-egy váltás után az emberi nemnek is újabb és újabb megoldásra váró feladatai kerülnek előtérbe. A rendezés egy ilyen nagy jelentőségű váltás történetét dolgozza fel: a Bikából a Kos csillagjegybe történt átlépéssel a lehanyatló babiloni birodalom átadta a helyét az Ószövetség korának, s a Nabucco eseménysorozata tulajdonképpen ezt örökíti meg” – áll az Opera magazin cikkében. A díszleteket Zeke Edit alkotta, a jelmezeket Papp Janó tervezte.

A hat előadásból álló sorozatot Kovács János dirigálja, a főbb szerepekben pedig az Operaház vezető énekesei lépnek színpadra. A címszerepben Kálmándi Mihály, a 2013/2014-es évad Kamaraénekese és Alexandru Agache, Izmael szerepében Horváth István és Nyári Zoltán, Abigélként mindkét szereposztásban Rálik Szilvia, a 2014/2015-ös évad Kamaraénekese látható, Fenéna szólamát Gál Erika, az idei évad Kamaraénekese és Vörös Szilvia, a főpapét Rácz István és Palerdi András énekli.

Az előadások időpontjai: február 13., 15., 18., 20., 22., 27.

Bővebb információ a Magyar Állami Operaház honlapján található

Fotók: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház

Forrás: Magyar Állami Operaház