Mozart- és Donizetti-bemutatók Szegeden

Donizetti Don Pasquale című vígoperáját és Mozart Varázsfuvolájának gyermekváltozatát mutatja be februárban a Szegedi Nemzeti Színház

Sándor János rendező a teátrum műsoráról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gregori hagyományok felé visszanyúlva állítja színpadra Donizetti Don Pasquale című vígoperáját. Olyan előadást láthat majd február 3-tól a közönség, amelybe a címszerepet többször is óriási sikerrel játszó, 2006-ban elhunyt Gregor József is szívesen beállna.

A rendező úgy fogalmazott, a darab önmagában, zene nélkül, színműként is megállná a helyét, így az operaénekesek nemcsak elénekelni, hanem eljátszani is igyekeznek majd a történetet. A címszerepet Altorjay Tamás és Cseh Antal, Ernestót Hanczár György és Horváth István, a cserfes fiatal özvegyasszonyt, Norinát Kónya Krisztina és Kovács Éva, Malatesta doktort Kelemen Zoltán és Réti Attila alakítja majd; az előadásokat Gyüdi Sándor és Kardos Gábor vezényli.

Jelenet a Parázsfuvolácska budapesti előadásából (fotó: Vermes Tibor)
Jelenet a Parázsfuvolácska budapesti előadásából (fotó: Vermes Tibor)

Mozart Varázsfuvolájának Lackfi János gyermekek számára készített meseolvasatát Parázsfuvolácska címmel, Toronykőy Attila rendezésében február 24-én mutatják be. A budapesti Erkel Színházban több évad óta sikerrel játszott adaptáció cselekményének helyszíne egy cirkusz. Az Éj királynője légtornászként, Sarastro varázslóként, Papageno pedig mint egy bohóc jelenik meg a manézsban.

Az előadás azzal is igyekszik közelebb hozni az operát a gyermekekhez, hogy a zenekar a színpadon, jól látható helyen, a játéktér fölött helyezkedik majd el. A darabban szinte kivétel nélkül szerepelnek azok az énekesek, akik sikert arattak az Alföldi Róbert rendezte, az Armel-fesztiválon bemutatott szegedi Varázsfuvola-produkcióban.

Az előadásokról bővebb információ a Szegedi Nemzeti Színház honlapján olvasható.

MTI