Mozart: Ascanio Albában – magyarországi bemutató az Operaházban

Mozart fiatalkori, hazánkban eddig sosem játszott serenatajának bemutatójára készül a Magyar Állami Operaház. Az Ascanio Albában című operát a szerző tizenöt éves korában, 1771-ben komponálta Habsburg Ferdinánd főherceg (Mária Terézia harmadik fia) és Beatrice Ricciarda hercegnő milánói esküvőjére. 

Mint az előadás rendezői, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra elmondták, a történet voltaképpen allegória: a fiatal Ascanióban Ferdinánd főherceget, jegyesében, Silviában pedig Beatrice hercegnőt kell látnunk, akiknek házasságát – mely az újonnan alapítandó város, Alba Longa felépülésének záloga – Venus istennő (a librettó szerint Ascanio anyja) egyengeti. A librettó merészen szegezte szembe a kérdést a kérdés a korabeli nézőkkel: mennyire emberséges két fiatalt akaratukon kívül egymáshoz kényszeríteni? A darab másik olvasata ugyanakkor az eleve egymáshoz rendelt emberpár próbatéteken keresztüli egymásra találása – s mint ilyen, az Ascanio Albában a Mozart operai életművét lezáró Varázsfuvola előképe is.

A bemutató kezdeményezője az Operaház korábbi fő-zeneigazgatója, Fischer Ádám, aki már Mannheimben és Salzburgban is színre vitte a darabot. Az Ascanio eredetileg egy korai Mozart-operákból összeálló, több éven át húzódó ciklus kezdte lett volna – ez magyarázza, hogy az idei évadban mindössze két előadást terveztek belőle (december 12-én és 14-én). Újságírói kérdésre válaszolva a jelenlegi megbízott fő-zeneigazgató, Győriványi Ráth György elmondta: az új vezetés nem tervezi a ciklus folytatását, mert meggyőződése szerint az Operaház együtteseinek nem kell olyan műveket megtanulnia, amelyek nem stabil repertoárdarabok, s amelyekben régi hangszereket kell alkalmazni. A jövőben ezért a hasonló különlegességeket külső közreműködők (elsősorban Vashegyi György együttesei) fogják színre vinni az Operaházban. A jövő évadra egy Rameau-opera bemutatását helyezte kilátásba a főzeneigazgató, s nem tartotta kizártnak, hogy később egy másik korai Mozart-mű is színre kerülhet.

Ascanio
Az Ascanio csapata (Fotó: Éder Vera)

Wolfgang Amadeus Mozart: Ascanio Albában

Ünnepi színjáték két részben
Bemutató a Magyar Állami Operaházban
2010. december 12.
Szövegíró: Giuseppe Parini
Rendező, díszlet- és jelmeztervező: Parditka MagdolnaSzemerédy Alexandra
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Fischer Ádám

Vénusz: Wierdl Eszter
Ascanio, Vénusz fia: Schöck Atala
Silvia, Ascano jegyese: Fodor Gabriella
Aceste, Vénusz papja: Megyesi Zoltán
Fauno, pásztor: (Rácz Rita betegsége miatt) Kolonits Klára

Premier előtti beszélgetés

December 12-én 18 órától a rendezők premier előtti beszélgetésre várják a közönséget az Operaház Székely Bertalan termébe.
Az előadáson részt vesz Fischer Ádám karmester, Molnár Szabolcs zenetörténész és Zoboki Gábor építész. A beszélgetés moderátora Zsoldos Dávid, a Fidelio.hu főszerkesztője. A belépés díjtalan.

A december 14-ei előadás előtt a rendezők 120 meghívott középiskolásnak tartanak beavató előadást a Királyi Lépcsőházban.