Mezzo-operaverseny: megszülettek a szegedi forduló eredményei

New York és Bréma után november 17. és 21. között lezajlott a Mezzo Televízió nevével fémjelzett operaverseny harmadik meghallgatási fordulója is.

Mezzo Operafesztivál
Mezzo Operafesztivál

A szegedi megmérettetésre az előző két fordulónál több, száztizenkét versenyző adta be nevezését. Az énekesek Magyarország mellett Romániából, Svájcból, Ausztriából és Csehországból érkeztek, a tizenegy hazai versenyző felkészítésében a Szegedi Nemzeti Színház nyújtott segítséget.

A szegedi zsűrin egyik tagja, Pál Tamás kifejtette: az értékelésnél elsősorban a tehetséget vették figyelembe, s csak másodsorban az adott szerepet – jóllehet ennek a versenynek éppen az a specifikuma, hogy az énekeseket meghatározott szerepekre válogatják. Ez a szempont a későbbiekben hangsúlyosabb szerephez jut majd. Pál Tamás hozzátette: még sosem érzékelt ekkora érdeklődést Magyarországon zajló operaverseny iránt. Ennek egyik fő oka véleménye szerint az lehet, hogy nincs korhatár: a húszéves korosztálytól az ötven felettiekig minden korosztály képviseltette magát, s mindegyikben voltak figyelemreméltó tehetségek.
A szegedi válogatás eredményei – az előző, Brémában lezajlott forduló továbbjutóinak névsorával együtt – már olvasható a verseny honlapján.