Mezzo Operaverseny – az utolsó forduló előtt

A 2007 novemberében útnak indított Operaverseny és Fesztivál egy év után érkezett el a döntőig – vagyis a közönség számára legizgalmasabb fejezetig: az elkészült öt vadonatúj produkció bemutatójáig.

Mezzo Operafesztivál
Mezzo Operafesztivál

Az ötből két bemutató már lezajlott (Brémában tavasszal a Raoul és nemrég New Yorkban A salemi boszorkányok), októberben még két előadás debütál: Gdanskban a Lukrécia meggyalázása Telihay Péter rendezésében, valamint A vámpír Rennes-ben, amit Balázs Zoltán állít színpadra. Az utolsó premier novemberben, Szegeden látható: az Adriana LecouvreurMichael Sturm rendezi és november 3-án, illetve 4-én látható a Szegedi Nemzeti Színházban.
Ezzel a bemutatóval kezdetét is veszi a fesztivál, amely november 17-ig tart és a Díjkiosztó Gálával ér véget.

A sajtótájékoztatón Alföldi Róbert beszélt a New York-i bemutatóról, ahol A salemi boszorkányok nagy sikerrel mutatkozott be, és Balázs Zoltán is vázolta a terveit A vámpírral kapcsolatban – a rendező hamarosan utazik Rennes-be, a próbákra, ott október 31-én mutatják be a Marschner-darabot.
A harmadik magyar rendező, Telihay Péter pedig már Gdanskban van, ahol október 17-én lesz a Lukrécia meggyalázása premierje.
A tizenkilenc döntős között versenyző között két hazai művész van versenyben, közülük Beöthy-Kiss László a Raoulban szerepel, amelynek májusi, brémai bemutatóját is jól fogadta a kritika, Bódi Marianna pedig hamarosan a Bouillon hercegnőt alakítja Szegeden, az Adriana Lecouvreurben.

A verseny zsűrije két kamarából áll, az ún. Felsőházban az elnök mellett – aki minden évben egy neves rendező lesz –, szerepel egy ismert operaénekes és állandó tagként a Mezzo Televízió igazgatója, Philiph de la Croix. Az elnök idén Anatolij Vasziljev rendező, az énekes-zsűritag pedig Marton Éva.
Az Alsóházban három színházigazgató foglal helyet: Michael Capasso, a New York-i Dicapo Opera igazgatója, Jerzy Snakowski, a Balti Opera igazgatója, Alain Surrans, a Rennes-i Opera igazgatója. A két kamara szavazataiból alakul majd ki a verseny eredménye: a Legjobb Női Operaelőadó és a Legjobb Férfi Operaelőadó díját vehetik át a győztesek, amellyel együtt jár egy felkérés a Szegedi Szabadtéri Játékokon megrendezendő gálaestre 2009. augusztus 21-én – ezt a Mezzo később közvetíti.

A közeljövőhöz visszatérve: a novemberi fesztiválra kapható jegy és kedvezményes bérlet is (az összes előadásra váltott jegy 20% kedvezményt jelent). A Budapestről érkezőknek segítség lehet a minden előadás napján közlekedő Operabusz, erről bővebben a verseny honlapján olvashatak.

Érvényes belépőjeggyel a MÁV-Start Zrt. is 20% kedvezményt biztosít a vonattal utazóknak.
Az előadás napján féláron last minute-jegyek válthatók.

Aki pedig a Mezzón követi az eseményeket, szeptember 26-án két hazai vonatkozású műsort láthat a csatornán: 20.30-kor a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-hangversenyét közvetítik (ezt ismétlik másnap is), 21.45-kor Bemutatkozik a Művészetek Palotája címmel sugároznak filmet a Müpáról.
Szeptember 27-én pedig 11-kor látható Szeged városának, az operaverseny-döntő helyszínének bemutatkozó filmje.
A Díjkiosztó Gálát a Magyar Televízió és a Mezzo is közvetíti majd.

A teljes program:

2008. nov. 3., 4. – Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur
A Szegedi Nemzeti Színház produkciója

Versenyszerepek:
Adriana: Kristin Sampson
Maurizio: Adam Diegel
Princesse: Bódi Marianna
Michonnet: Timothy Sarris
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Philippe de Chalendar
Rendező: Michael Sturm

2008. nov. 6., 7. – Michael Kunze – Gershon Kingsley: Raoul
ősbemutató
A Theater Bremen produkciója (Bréma, Németország)

Versenyszerepek:
Raoul: Marcin Habela
Rachel: Violaine Kiefer
Serge: Beöthy-Kiss László
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Marton Terts
Rendező: Julia Haebler

2008. nov. 9., 10. – Robert Ward: A salemi boszorkányok
Magyarországi bemutató
A Dicapo Opera Theatre produkciója (New York, USA)

Versenyszerepek:
John Proctor: Zeffin Quinn Hollis
Elisabeth Proctor: Lisa Chavez
Abigail: Marie-Adeline Henry
Danforth: Michael Bracegirdle
Közreműködik: a Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Pacien Mazzagatti
Rendező: Alföldi Róbert

2008. nov. 12., 13. – Benjamin Britten: Lukrécia meggyalázása
Magyarországi bemutató
A Balti Opera produkciója (Gdansk, Lengyelország)

Versenyszerepek:
Tarquinius: Bartek Misuda
Junius: Wiard Witholt
Lucretia: Janja Vuletic
Female Chorus: Yang Li
Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: José Maria Florêncio
Rendező: Telihay Péter

2008. nov. 15., 16. – Heinrich Marschner: A vámpír
Magyarországi bemutató
A Rennes-i Opera produkciója (Rennes, Franciaország)

Versenyszerepek:
Janthe/Emmy: Helen Kearns
Malwina: Vanessa Le Charlès
Aubry: Marc Haffner
Ruthven: Nabil Suliman
Közreműködik: a Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Olari Elts
Rendező: Balázs Zoltán

2008. nov. 17. – Díjkiosztó Gála
Élő közvetítésben a Mezzo Televízióban és a Magyar Televízióban

Közreműködik: a Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt
Rendező: Juronics Tamás