Mezzo-fesztivál: az első fecske

Az öt idei produkció közül elsőként a New York-i Dicapo Operában került színre Tobias PickerEmmeline című operája Alföldi Róbert rendezésében.

A kritikák a tavalyi Salemi boszorkányokhoz hasonlóan méltatják a produkciót:
„Az Emmeline szikár minimalizmusa felülmúlja a darab első – 1996-os, Santa Fé-i – bemutatójáét is, s ez az erősen abszrakt kifejezésmód anélkül tolmácsolja a főszereplő, Emmeline végtelen magányát, hogy megtörné a színház méretéből fakadó intimitást” – írja Heidi Waleson Tragédiából született egyesülés című kritikájában.„A mindennemű érzelgősséget mellőző rendezésnek köszönhetően hangsúlyt kap az opera fontos mögöttes mondanivalója a férfiak gyengeségéről és a nők sztoikus erejéről, s az opera görög tragédia-jellegét Alföldi a kórus tagjainak rituális, gépies mozgatásával is nyomatékosítja.”  

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

A 19. századi történetben Emmeline szerelmes lesz, majd feleségül megy saját, újszülöttként örökbe adott fiához. A Picker-operát a New York-i bemutató után Szegeden láthatja a közönség november 15-én és 16-án.

November 3. és 17. között rendezik a döntőt a Szegedi Nemzeti Színházban; az előadásokra jegyek már kaphatók, továbbá idén is lesz buszjárat Budapestről Szegedre és vissza.

További információk az Operaverseny honlapján találhatók.