Meseopera-ősbemutató az Erkel Színházban

Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című darabja április 11-étől látható

Zsótér Sándor az idei évadban második alkalommal rendez az Opera felkérésére. A színrevitelt ismét állandó alkotótársai segítik: a díszleteket Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezte, a koreográfus Ladányi Andrea.

Tallér Zsófia új műve az Opera gyermekközönségnek szánt repertoárját gazdagítja egy családi meseoperaként aposztrofált darabbal. Az alapmesét maga választotta, akcióban gazdag történetet keresve és lehetőleg olyat, amelynek már létezik színpadi adaptációja. Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című történetének furcsa, stilizált nyelvezete, s bájos öniróniája fogta meg végül; vallja, hogy a történet, amely mögött ott rejlik egyszerre a népmesék világa, de a Csongor és Tünde vagy A varázsfuvola hangulata is, a szülők vagy akár a nagyobb gyerekek számára is érthető és élvezetes lehet. Fontos szerzői szándéka volt, hogy a színpadon mindig történjék valami, ezt a mozgalmasságot pedig Szőllősi Barnabás librettója is remekül megőrzi.

Molnár Ágnes és Bakonyi Marcell (fotó: Pályi Zsófia)
Molnár Ágnes és Bakonyi Marcell (fotó: Pályi Zsófia)

A Leánder és Lenszirom két címszereplője Molnár Ágnes és Bakonyi Marcell. A Lenszirom szerepét alakító szoprán az Opera magazinnak elmondta: „Ez az opera tele van humorral, érdekes karakterekkel, s persze ott szerepel benne a kihagyhatatlan szerelmi szál is. Lenszirom egy kissé elkényeztetett, gyerekes királylány, akiből a darab végére komoly, érett nő válik, a szeretet vezérelte döntések által. Nemcsak énekesként kihívás ez a mű számomra, hiszen színészileg is izgalmas lesz megformálni a főhős szerelmét.” A Leándert megformáló Bakonyi Marcell külföldi házakban énekel, de nem először lép fel a Magyar Állami Operaház produkciójában. A bemutató előtt Molnár Ágneshez hasonlóan nyilatkozott a karakterformálásról: „… több ifjúsági előadásban is szerepeltem már, a Zürichi Operában például Fafnert játszottam A nibelung gyűrűje gyerekeknek című produkcióban. Tallér Zsófia munkája magas színvonalú, a zenei szövet sokféle motívumból áll össze. Leánder figurája is összetett, hiszen a mese elején egy önsajnáló csúf koboldot ismerünk meg, aki a történet végére megszépül. Színészi szempontból is nagyszerű kihívás lesz a szerep megformálása, nagy várakozással tekintek elébe.” A családi meseopera előadásait Bogányi Tibor dirigálja.

Az április 11-i ősbemutatót 1800 hátrányos helyzetű gyerek tekintheti meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásának köszönhetően.

További információ az előadásról az Operaház honlapján tekinthető meg.