Megnyílt az Opera új évada

2016. szeptember 16.

A korszerűsítés előtt álló Operaház bejárása után, a pénteki társulati ülésen megnyílt a Magyar Állami Operaház 2016-2017-es Magyar Évada

Balog Zoltán és Ókovács Szilveszter (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Balog Zoltán és Ókovács Szilveszter (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere azt mondta: „A 21. század elején eljutottunk ahhoz, hogy az intézmény teremtette belső tartalomhoz és művészi produkciókhoz méltó környezetet, megfelelő infrastruktúrát teremtsünk, ami elkerülhetetlenné vált”. Az intézmény működteti az ország legnagyobb professzionális zene-, ének- és tánckarát, emellett gyermekkart is foglalkoztatnak. Kilenc saját műhelyben gyártják a világszínvonalú, kézműves díszleteket és jelmezeket – emelte ki. A miniszter szerint mindez indokolja, miért is van szükség a nagy megújító programra, amelyet 23,1 milliárd forinttal támogat a kormány, és a tervek szerint 2018 májusáig tart. Az épületbejáráson kiemelte: azt szeretnék, ha A kékszakállú herceg vára című Bartók-opera ősbemutatójának 100. évfordulójára újra megnyílhatna a ház.

A Magyar Állami Operaház az ország leglátogatottabb, legnagyobb kihasználtságú, legnagyobb jegybevétellel rendelkező nemzeti intézménye. A miniszter a társulati ülésen felidézte: a magyar színházak közül az Operaházban 2015-ben 430 előadást tartottak, a látogatószám meghaladta az 557 ezret, és másfél milliárd forintos jegybevételt értek el. Amikor a magyar kormány egy nagyobb beruházást elindít, amikor nagy történelmi és kulturális tradíciókkal rendelkező intézményt újít meg, arra törekszik, hogy az ne csak tégla, malter és dekoráció legyen, hanem tartalmi megújulást is jelentsen – fogalmazott, hozzátéve:

Magyarországon az operajátszásnak nagy hagyományai vannak, Béccsel és Prágával versenyzünk.

Mint mondta, az Eiffel Műhelyházban olyan izgalmas terek lesznek, többek között a látványraktár, ahova a jövő generációit is el lehet hívni, hogy megismerhessék egy operaelőadás elkészülését. A miniszter kitért arra is, hogy 2017. január 1-től a kulturális ágazat több mint 20 ezer közalkalmazottját érintő, 15 százalékos béremelésről döntött a kormány.

A Magyar Állami Operaház 2016-ban megkezdte az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű beruházását:

a MÁV hajdani Északi járműjavítójának épületeiben létrehozza új logisztikai központját, az Eiffel Műhelyházat. Itt kap helyet az Opera kilenc gyártóműhelye, méretazonos próbaszínpad, a majdani Bánffy Kisszínház, valamint a mintegy 400 ezer jelmeznek értékőrző tárolására szolgáló raktár. A csarnok átadását 2017 júniusára tervezik. A projekt lehetővé teszi az Operaház korszerűsítésének megkezdését, amelyről az idén augusztus 22-én megjelent kormányhatározat és kiemelő rendelet döntött.

Ókovács Szilveszter és Balog Zoltán (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Ókovács Szilveszter és Balog Zoltán (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Ennek értelmében 2017-től áthangolhatják az Ybl-palota megüresedett üzemi tereinek felosztását, elkezdődhet a nézőforgalmi területek korszerűsítése, restaurálása, a 2017-18-as évadban megvalósulhat a színpadtechnika, a felsőgépészet, valamint a strangok cseréje, a nyílászárók javítása, a gyengeáramú rendszerek kiépítése és a fűtés korszerűsítése. Sor kerülhet a Hajós utcai üzemház víz- és villanyvezetékeinek, liftjeinek és burkolatainak cseréjére, az épületek végleges azbesztmentesítésére és szigetelésére. A beruházás egyik legfontosabb indoka és eleme a színpad és a színpadtechnikai gépek, valamint a színpadi tűzszakaszokat biztosító berendezések korszerűsítése.

Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója elmondta:

a Magyar Állami Operaház 2016/2017-es Magyar Évada a 200 éves magyar operakultúra előtt tiszteleg.

Szeptember 23-án tartják az évad első nagy bemutatóját az Erkel Színházban: a Magyar Nemzeti Balett művészeinek előadásában Kyling It címmel Jiri Kylián és Johan Inger koreográfiáit láthatják. Másnap az Operaházban a Traviata kőszínházi premierje várja a közönséget Anger Ferenc rendezésében. A főszerepet – kettős szereposztásban – Miklósa Erika és Pasztircsák Polina énekli.

MTI

Fotók: Máthé Zoltán / MTI

Hasonló bejegyzések