Magyar operák Milánóban

A Bartók utáni korszak négy művét láthatja a közönség

A Milánói Triennale szervezésében magyar operák fesztiválját rendezik meg szeptember 1. és 4. között. Négy modern, illetve kortárs szerző művét adják elő.

Az első nap Lajtha László A kék kalap című vígoperáját lehet meghallgatni, a Kolozsvári Magyar Opera produkciójában. A főbb szerepeket Kertesi Ingrid, Mányoki László és Balla Sándor alakítja. Ugyanezen a napon adják elő Vajda János Leonce és Lena című darabját, Pataki Adorján, Kolonits Klára és Laczkó Róbert szereplésével. Mindkét előadást Selmeczi György vezényli.

Cser Krisztián (fotó: Emmer László)
Cser Krisztián (fotó: Emmer László)

Szeptember 3-án Selmeczi György Spiritiszták című darabja kerül színre,  ebben a főbb szerepekben Cser Krisztián, Pasztircsák Polina és Kovács István látható. Az előadást Kovács János vezényli.

4-én Eötvös Péter Lady Sarashina című operáját adják elő, ebben Imai AyaneYoshida Makiko, Zavaros Eszter és Maurice Lenhard énekel, a karmester Vajda Gergely.

Valamennyi előadáson a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre. További információ az előadásokról a rendezvény honlapján érhető el.