Ma nyílik a Természet Operaháza

Vasárnapig várják az érdeklődőket a Tisza-tavi fesztivál különleges programjai

Opera- és táncelőadásokat, valamint kerékpározással és csónakos kirándulással egybekötött koncerteket is kínál több helyszínen a ma kezdődő Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál. A Tour D’Opera elnevezésű, 67 kilométeres kerékpártúra résztvevőit a megállókban különböző műfajú koncertek várják, a Boat D’Opera közönsége motorcsónakokkal közelítheti meg a programok helyszíneit.

A fesztivál első napján a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Phenőparkban tartják a Családi TO’Pikniket, amelynek középpontjában a gasztronómia áll. Az érdeklődőket komolyzenéhez kapcsolódó programok, workshopok, játékok és főzőverseny várja, a hungarikum alapanyagokból készült ételeket Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf fogja zsűrizni,  valamint bemutatkozik Szolnok, a rendezvény díszvendége.

Az ExperiDance Nostradamus – Világok vándora című produkciója pénteken látható a tiszafüredi Morotva-félszigeten. Az előadásban közreműködik Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekes, valamint a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara Sándor Szabolcs vezényletével.

Opera of the Nature

A szombati kerékpártúra megállóiban, a kikötőkben és a tóparton különböző műfajú zenei koncertek szólalnak meg. A Magyar Állami Operaház szólistái és zenészei a tiszafüredi Kormorán kikötőben adnak műsort, Tiszanána–Dinnyéshát kikötőjében az Armel operafesztivál interaktív programján vehet részt a közönség. A sarudi strandon Palya Bea Egyszálének című albumának dalait adja elő, a Vivat Bacchus együttes bordalokat mutat be. Fellép továbbá az MH Szolnok Légierő Zenekara, Hoffmann Richárd és Nédó Olga, a Fourtissimo, Pitti Katalin, Napsugár Anna és a Tavirózsa népdalkör, valamint Egyházi Géza és Mahó Andrea.

A vasárnapi Boat D’Opera napon a közönség motorral ellátott csónakokon indul el az abádszalóki Szalók Yacht Klubból a különböző koncerthelyszínekre. A programok között szerepel Bősze Ádám zenei stand-upja, Marton Éva operaénekes tanítványai, Megyimórecz Ildikó és Horti Lilla előadása, Zarándy Ákos zeneszerző darabjának bemutatója, St. Martin szaxofonkoncertje, Dobszay Péter karmester fellépése a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Rezes Nagyparti együttesével, Horgas Eszter és Falusi Mariann duettje, valamint a Klezmerész Együttes produkciója.

A programokról, a napijegyekről és bérletekről is a www.operaofthenature.com oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

MTI