Legyen Ön is operaigazgató!

Kiírták a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára szóló pályázatot

Pályázatot hirdetett a Magyar Állami Operaház (MÁO) főigazgatói posztjának betöltésére az emberi erőforrások minisztere, mivel a jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter mandátuma 2018 januárjában lejár.

A munkaviszony öt évre szól, a jelentkezéseket a közzététel idejétől számított 30 napon belül várják. A munkakör leghamarabb 2018. február 15. napjától tölthető be – olvasható a kormany.hu oldalon augusztus 14-én megjelent felhívásban.

A főigazgató feladata évadtervet készíteni, amelyben a bemutatandó előadások, hangversenyek meghatározása mellett kitér a művészek, alkotótársak megnevezésére, továbbá a MÁO nemzetközi művészi és kulturális piaci kapcsolatait építeni, a közönség- és ifjúságnevelő programokat fejleszteni. Ki kell dolgoznia a 2018. szeptember 1-jétől 2023. december 31-ig terjedő időszakra szólóan az intézmény évenkénti költségvetési javaslatát. A MÁO 2018. évi eredeti költségvetési támogatása 10 milliárd 804,8 millió forint, melyhez 4 milliárd 460 millió forint tervezett saját bevétel kapcsolódik.

A főigazgatónak egyszemélyi felelős vezetőként kell ellátnia a MÁO alapító okiratában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített feladatokat, az intézményt eredményesen működtetni, részletes szakmai tervet kidolgozni, meghatározni a MÁO szervezeti felépítését és arculatát.

A Magyar Állami Operaház

A kiírás szerint a főigazgatóval szemben szakmai követelmény, hogy a művészi kifejezésmódok sokszínűségével őrizze, ápolja és fejlessze az évtizedek alatt összegyűjtött magyar és egyetemes opera- és balettművészeti alkotások értékeit, gondoskodjék a tehetségkutatásról és tehetséggondozásról, valamint a művészutánpótlásról. Tegye lehetővé nemzetközi hírű operaénekesek és balettművészek vendégszerepeltetését, biztosítsa hazánk magas színvonalú művészeti képviseletét az opera és a balett területén külföldön. A főigazgató legyen képes arra, hogy igazgatása alatt a MÁO mint a legnagyobb magyar kulturális intézmény és a nemzet egyik legfontosabb összművészeti centruma végezze el azon sokszínű feladatait, amelyek a magyarság műveltségének emelése kapcsán jönnek létre. Saját kiterjedt tevékenysége révén – és médiajelenlétének felhasználásával – formálja a társadalom művészet-felfogását, erősítse a MÁO közönségkapcsolatait, különös tekintettel a vidéken élőkre, a határon túli magyarokra, a külföldi látogatókra, a műfaj új közönségének kinevelésére, valamint a törzsközönség megtartására és növelésére.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a legalább ötéves előadó-művészeti szervezetnél szerzett szakmai vezetői gyakorlat, nemzetközi kapcsolatok az opera- és balettművészet terén, az angol mellett további világnyelv tárgyalási szintű ismerete.

A pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni.

Ókovács Szilveszter 2011. augusztus 22-től kormánybiztosként, 2012. szeptember 1-jétől megbízott főigazgatóként, 2013. január 28-tól főigazgatóként vezeti a dalszínházat. Mint azt a Népszavának adott múlt heti interjújában megfogalmazta: mindenképpen beadja pályázatát a következő vezetői ciklusra. Más pályázóról egyelőre nincs nyilvános információ.

MTI / Opera-Világ