Legyen az opera mindenkié!

Meghirdették a Bartók Plusz Operafesztivál 2013-as programját

Megújult koncepcióval jelentkezik a 2013-as évben a Miskolci Operafesztivál: Bartók neve mellett már nem szerepel egy másik zeneszerzőé, hanem a plusz azt jelenti, hogy a Bartók utáni korszak operáiból válogatják ki azokat a darabokat, amelyek széleskörű népszerűségre tehetnek szert, amelyek segítségével az opera műfaja újra sokak kedvence lehet. A 2013 júniusának harmadik hetében tartott fesztiválon több kortárs darabot is bemutatnak.

Ősbemutató Vajda János két egyfelvonásos darabjának, a Don Perlimplinnek és a Don Cristobalnak az előadása. A Federico García Lorca művei alapján készült ikerdarabokat a debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben állítják színpadra. Mindkét mű az öregedő férfi és a fiatal lányszerelmét meséli el, ám eltérő végkifejlettel: az egyik tragédia, a másik komédia.

Vajda János zeneszerző, Gárday Gábor operaénekes, Kesselyák Gergely fesztiváligazgató, Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár, dr. Kriza Ákos polgármester,  Molnár Anita regionális marketing igazgató, Magyar Turizmus Zrt. ÉMRMI
Vajda János zeneszerző, Gárday Gábor operaénekes, Kesselyák Gergely fesztiváligazgató, Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár, dr. Kriza Ákos polgármester, Molnár Anita regionális marketing igazgató, Magyar Turizmus Zrt. ÉMRMI a sajtótájékoztatón

A Kolozsvári Magyar Opera Orbán György Bűvölet című darabját mutatja be, míg a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Kara pedig Iván Sára Ez történt Bécsben című „opera-operettjét” hozza el a fesztiválra, melyet szerzője mindössze tizenhét évesen írt.

Az opera műfaja esetében szokatlanul, felolvasószínház keretében hangzik fel „A jövő kulcsa” című operaíró verseny három legjobb pályaműve, Németh Norbert: Hazug románc, Girolamo Deraco: Taci és Szilágyi Miklós–Horváth György: Ostrom című alkotása. A darabokból részletek fognak elhangozni a fesztivált záró gálaműsorban, egyet közülük pedig bemutatnak a jövő évben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színre kerül Bartók három színpadi műve, ám ezúttal három különböző társulat, a Kolozsvári Magyar Opera, a Nagyszebeni Balettszínház és a G. G. Tánc Eger előadásában. Szintén újdonság, hogy az előadások nem egy helyszínen, hanem részben a Miskolci Nagyszínházban, részben a Nyári Színházban zajlanak, ám olyan időbeosztásban, hogy lehetőség legyen mindegyiket megnézni.

Igazi különlegesség Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző operája, a Juno és Avos, amelyet az alkotó saját színháza hoz el a fesztiválra, a moszkvai produkciójukhoz hasonló előadásban. Az egyszerre modern és könnyedebb zenei világot képviselő darab a 18-19. század fordulóján játszódó politikai és szerelmi történetet mesél el.

A tavalyi szabadtéri Tosca-előadás után a fesztivál szervezői idén is egy népszerű operát visznek ki az utcára, a Verdi-évre való tekintettel a Traviata első két felvonása, majd az egész darab egyben csendül fel ingyenesen, sokak által hozzáférhető helyszínen. A pontos hely és időpont még Anger Ferenc rendezőtől függ, de annyit megígért Kesselyák Gergely fesztiváligazgató és az előadás karmestere, hogy idén is elsőrangú énekesek és a miskolci egyesített kórusok működnek közre a produkcióban.

A fesztiválra jegyek április 16-tól kaphatók. A szervezők arra törekednek, hogy az opera anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára hozzáférhető legyen, ezért a korábbi évekhez hasonlóan alacsonyan tartják a jegyárakat, valamint több ingyenes program, köztük számos operafilm-vetítés várja az érdeklődőket.

Részletes információ a Bartók Plusz Operafesztivál honlapján.