Weiner Leó-kamarakiállítás a Holokauszt Emlékközpontban – CSEPELYI ADRIENN írása
Kérem, kedves olvasóim, bocsássák meg soraim vitriolosságát, egy olyan ügyről szeretnék hírt adni, amely finoman szólva sem hagy hidegen. 2010-et írunk, Weiner Leó születésének 125., halálának 50. évfordulóját jegyezzük. Már aki jegyzi. A sajtó ugyanis hallgat. Az illetékes iskolákat mintha elnyelte volna a föld.
Aki tanult valaha huzamosabb ideig valamilyen hangszeren, az jószerével álmából fölkeltve ma is el tudja játszani a Rókatáncot. (Ha annyi pénzem volna, ahány boldog gyermekarcot láttam színpadokon egy sikeresen előadott Rókatánc után, gazdag ember volnék…) Aki él (élt) és mozog (mozgott) a huszadik századi magyar zenei életben, az valamilyen módon egész bizonyosan kötődik Weiner Leóhoz, ehhez a ragyogó zeneszerzőhöz és pedagógushoz.
Akkor vajon miért hallgatunk róla?
Ma Magyarországon, egy kettős évforduló kapcsán egyedül a Holokauszt Emlékközpontnak sikerült felmérnie egy tárgyi megemlékezés szükségességét (a hangversenyekről és a Weiner Kamarazenei Versenyről most ne essék szó, ezek elvárhatók, üdvözlendők és dicséretesek), ráadásul úgy, hogy Weinert, bár zsidó származású volt, a hagyományos értelemben véve nem nekik kellene reprezentálniuk, hiszen Weiner szerencsére nem volt koncentrációs táborban. (Igaz, munkaszolgálaton sajnos igen, erről azonban szintén nincs túl sok fellelhető adatunk.)
Interneten nem találni a beígért Weiner-adatbázist, -bibliográfiát és -galériát – vagy legalábbis mi nem találtuk – ha pedig ennyire kell keresni, az nem túl jó jel.
Nem kell messzire mennünk, elég Bécsbe vagy Prágába jegyet váltanunk ahhoz, hogy jó példával szembesülhessünk: az említett két városban egymást érik az emlékszobák, emlékházak, van, amely zeneszerzőnek mindjárt több minimúzeumot is szentelnek, ahol az egyszeri zenerajongó megcsodálhatja kedvence kéziratait, személyes tárgyait, több nyelven olvashatja (hallgathatja, mert audioguide is van) élettörténetét – egyszóval aranytálcán kapja az élményt és az információt.
Budapesten, 2010-ben, egy kettős Weiner-évfordulón a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori Weiner-emlékszobájának tárgyaihoz nem lehet hozzáférni, mert azokat bedobozolták, és a dupla alkalom ellenére sem voltak hajlandóak elővenni a raktárból.
Hová tart és mit akar az az ország, amely rejtegeti saját kincseit, amely saját maga fosztja meg a fiatal generációkat a gyökereitől?
Nota bene, arról a Weiner Leóról van szó, aki a XX. századi konzervatív zeneszerzés alappillére, legnagyszerűbb tehetsége volt, akit pályatársai csak szuperlatívuszokban emlegettek – és aki egész életét a magyar zenei életnek, az oktatásnak szentelte. A róla elnevezett zeneiskolák köszönték szépen, nem kértek a kiállításból, nem képviseltették magukat egyetlen gyerekkel sem azon.
Pedig az emlékkiállítás jó és érdekes, itthon szokatlan igényességgel elkészített dokumentummásolatok, jelmez- és díszlettervek, kéziratok várják a látogatókat a vitrinekben, sőt, az egykori Weiner-tanítványok hosszú és illusztris névsorát sem voltak restek összegyűjteni a szervezők az évforduló alkalmából.
Az Opera-Világnak, tematikáját tekintve legalábbis, nem sok köze van Weinerhez, leszámítva persze Vígopera-beli korrepetitori tevékenységét, és kísérőzenéit a Csongor és Tünde és Toldi előadásaihoz, amelyek – bár dalműnek így sem nevezhetjük őket – az Operaházban kerültek bemutatásra. (Apropó: hol vannak a kettős évfordulóra kiadott cd-lemezek a Csongorból vagy a zeneszerző ritkán játszott műveiből? Hol a könyvek, kották, amelyeket idén dobnak piacra?)
Mégsem volt kérdés, hogy elmegyünk és hírt adunk az eseményről, hogy aki tudja, menjen és látogassa meg ezt az értékes gyűjteményt.
Azt a gyűjteményt, amely nem jött volna létre, ha Weiner születésnapja, április 16. történetesen nem esik egybe a Magyar Holokauszt-emléknappal, és az Emlékközpont, ezen a szálon elindulva, nem érzi becsületbeli ügynek megszervezni azt. Köszönet az önzetlen és kiváló munkáért!
A kiállítás augusztus 15-ig még látogatható. Látogassák.
Holokauszt Emlékközpont
1094 Budapest, Páva utca 39.
(Fotók: Mányó Ádám)