„Kultúrát apától” az Operaházban is

Az intézmény is csatlakozott a Férfiak Klubja kezdeményezéséhez

Az apák családon belüli szerepvállalását ösztönzi, az „apás” színházba járást népszerűsíti a Férfiak Klubja által meghirdetett Kultúrát apától kezdeményezés, amelyhez már tíz színház csatlakozott. A Kultúrát apától program a férfiak apai szerepeinek fontosságára hívja fel a figyelmet – mondta el a kezdeményezés keddi budapesti sajtótájékoztatóján Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Mind az anyáknak, mind a gyerekeknek jelen lévő apákra van szükségük a mindennapokban – hangsúlyozta, kiemelve azoknak az élményeknek a fontosságát is, amelyek csak az apához kötődnek. Novák Katalin elmondása szerint ezt segíti a kormányzat számos intézkedése között az is, hogy a gyermekek után járó pótszabadságot az apák is igénybe vehetik.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy az államtitkárság minden olyan kezdeményezést üdvözöl, amely segít abban, hogy a kultúra a mindennapok részévé váljon.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója emlékeztetett arra, hogy sok férfi a családfenntartás terhei mellett a családja életében kevésbé tud jelen lenni, pedig nagyon fontos az apai minta is. Alapvető fontosságú, hogy a gyerekeknek legyenek olyan élményeik, amelyek az apához kötődnek, és amelyek miatt az anyák is felnéznek az apákra, miközben szabadidőhöz is jutnak – jegyezte meg. Bedő Imre közölte: a kezdeményezéshez már csatlakozott a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház, a budapesti Fórum Színház, a Kolozsvári Magyar Opera, a Soproni Petőfi Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a brüsszeli Balassi Intézet és a siklósi Várszínház, de várják további teátrumok jelentkezését is.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kultúrát Apától című társadalmi kezdeményezés sajtótájékoztatóján a Magyar Állami Operaházban 2018. szeptember 11-én. Az asztalnál Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója, színész és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója (fotó: Mohai Balázs / MTI)

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója közölte: az Erkel Színház József-nap környékén három előadást kínál a Kultúrát apától program keretében a különböző életkorú gyerekek számára: a Bánk bán, a János vitéz és a Carmen előadásaira várják majd az apákat gyermekeikkel.

Németh Kristóf színművész elmondta, hogy az általa vezetett Fórum Színház magánteátrumként csatlakozik a kezdeményezéshez egy Neil Simon-darabbal. Ókovács Szilveszter és Németh Kristóf újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozták: természetesen a meghirdetett előadásokról sincsenek kizárva az anyák, hiszen az elkülönített apajegyek mellett ezekre az alkalmakra is vásárolhatnak jegyet mások is.

Bedő Imre az MTI-nek elmondta, később tervezik, hogy a színházak mellett más típusú kulturális intézményeket is bevonnak a programba.

A csatlakozó intézmények a Kultúrát apától program keretében – akár kedvezményesen – külön apajegyeket tesznek félre; ezeket rövidesen a kezdeményezés honlapján lehet majd megvásárolni.

MTI