Kortárs pénzügyi opera

A Nostra Culpa című darabot az interneten bárki megtekintheti

Tallinni és rigai premier után a világ első számú „pénzügyi operája” Budapesten szólal meg egy belvárosi lakás ajtaja mögött. A Nostra Culpa rendhagyó magyarországi előadása egyszeri alkalom, ami az Észt Intézettel együttműködésben valósul meg. A művet december 6-án 19 órakor az Anima Musicae Kamarazenekar, Horváth Balázs vezényletével, a mezzoszoprán Iris Oja közreműködésével adja elő.

Az Anima Musicae Kamarazenekar (fotó: Herman Péter)
Az Anima Musicae Kamarazenekar (fotó: Herman Péter)

A kétfelvonásos, cca. 16 perces kantátát, amit a Nobel-díjas amerikai közgazdász és a New York Times újságírója, Paul Krugman, illetve az észt államfő, Toomas Hendrik Ilves között Twitteren zajló vita ihletett, a lett születésű amerikai zeneszerző, Eugene Birman, és a szintén amerikai újságíró/szerző/librettista Scott Diel jegyzi. A decemberi magyarországi premiert megelőzően a darabot tavaly a Tallinni Zenei Fesztiválon mutatták be először, majd ezt követően Rigában játszották.

Az előadás live streamen követhető a világ bármely pontján az interneten, Budapesten a Castro Bisztró által szervezett közvetítés keretében, illetve a koncertről készült felvételt az előadás után, hat héten keresztül a LUK Budapest galériájában nézhetik/hallgathatják meg az érdeklődők.

További információ és az internetes közvetítés a produkció honlapján érhető el.

Forrás: http://www.look.org.hu/
Fotó: Herman Péter /Anima Musicae Kamarazenekar