Kitüntetések március 15-e alkalmából

A zeneélet számos kiválósága kapott díjat a nemzeti ünnep alkalmából. FRISSÍTVE

A nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere művészeti, szakmai és állami díjakat adott át.

Kossuth-díjat adott át:

Balázs Ferenc „Fecó” Liszt Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, a Korál zenekar alapító tagja részére, több mint négy évtizedes, számos örökzöld slágert és lírai dallamot adó, gazdag és töretlenül népszerű zeneszerzői, valamint előadóművészi pályafutása elismeréseként,

Budai Ilona népdalénekes, az Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanára részére, magával ragadó és a tradicionális magyar népi kultúra hiteles továbbörökítését szolgáló pályája, a népzenét hiánypótló ismeretterjesztő tevékenységével népszerűsítő előadóművészete és értékteremtő oktatómunkája elismeréseként,

Ifj. Csoóri Sándor Liszt Ferenc-díjas népzenész, zenetanár, a Muzsikás Együttes és a Magyar Dudazenekar alapító tagja részére, elkötelezett és nagyhatású előadóművészi tevékenysége, a magyar népzene megújhodásában, illetve a népi hangszeres muzsika, különösen a magyar duda külföldi és hazai megismertetésében betöltött meghatározó szerepe, valamint a népzenei oktatás és a fiatal népzenészek képzése terén felbecsülhetetlen értékű munkája elismeréseként,

Gulyás Dénes Liszt Ferenc-díjas operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója részére, az operairodalom leghíresebb tenorszerepeiben világszerte nagy sikerű alakításai mellett más komolyzenei műfajokban is elsőrendű előadásokat magába foglaló művészi pályája, valamint a fiatal ének- és zeneművészek képzését, illetve pályakezdését segítő fáradhatatlan oktatói munkája elismeréseként,

Komlósi Ildikó operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház magánénekese részére, páratlanul népszerű és nemzetközileg is rendkívül sikeres, az operaéletet számtalan lenyűgöző alakításával gazdagító, amellett kivételesen színes koncertrepertoárt is magába foglaló, ragyogó énekművészete elismeréseként,

Madarász Iván Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára részére, az emberi hang és a hangszeres technika újabb módozatainak kutatására építő, több zenei műfajban is jelentős műveket kiérlelő, gazdag zeneszerzői pályája elismeréseként,

Tillai Aurél Liszt Ferenc-díjas karnagy, zeneszerző, érdemes művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének professor emeritusa részére, a tanítványok és a közönség szeretete által övezett, ugyanakkor a szakma megbecsülését kiérdemlő és Pécs városának kulturális életét is gazdagító karnagyi pályafutása, valamint termékeny zeneszerzői és nemzedékek számára meghatározó zenepedagógusi életműve elismeréseként.

Széchenyi-díjat adott át:

Paksa Katalin népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívumának professor emeritusa részére, határainkon túl is nagy jelentőségű és a magyar népzenekutatás számos területén alapvető újdonságokat felmutató tudományos életműve, különösen a népzenetörténet tárgykörében és a magyar népzene kritikai összkiadásának szerkesztése tekintetében páratlan szakmai munkája elismeréseként.

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

Boross Csilla, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese,
Menyhárt János, gitáros, dalszövegíró, zeneszerző,
Nagy Feró, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere,
Dr. Temesi Mária, a Magyar Állami Operaház operanagykövete, Liszt Ferenc-díjas szerződéses operaénekese, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora,
Váradi Zita, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese;

Magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Csányi János, operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese,
Gyurókovics Tibor, zenepedagógus, a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola nyugalmazott trombita és kamarazene tanára,
Szüle Tamás, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
Vavrinecz András, népzenész, népzenetanár, népzenekutató, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa;

Kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Magony Enikő, a Pesti Magyar Színház korrepetítora és zongoristája,
Pasztircsák Polina, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
Sárközi Béla, előadóművész, zenekarvezető, prímás,
Szeredy Krisztina, operaénekes;

Magas színvonalú munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Csala Judit, előadóművész, magyar nóta- és népdalénekes,
Greksa László, fuvolatanár, mesterpedagógus, közoktatási szakértő, a szegedi Király-König Péter Zeneiskola Fúvós Tanszakának volt vezetője;

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

Lantos István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és volt rektora,
Sümegi Eszter, operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese;

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át

Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője,
Dévai-Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója,
Fassang László, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,
Lendvay József, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
Szikora János, Jászai Mari-díjas rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója,
Tardy László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) kántor-karnagya,
Tátrai Tibor, Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, a Tátrai Band, a Latin Duó és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője;

Kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át:

Szabó Máté, rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője;

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

Bella Máté András, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanársegédje,
Horváth Márton Levente, orgonaművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára részére;

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

Csík Gusztáv, zongoraművész,
Klukon Edit, zongoraművész,
Lajkó Félix, hegedűművész,
Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze;

Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat vehetett át:

Dr. Domokos Zsuzsanna, zenetörténész, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.

A díjazottaknak gratulálunk!

Forrás: EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály