Kihirdették a Salzburgi Ünnepi Játékok programját

2015. november 16.

A 2016-os műsorban magyar mű és művész is szerepel

Közzétették a Salzburgi Ünnepi Játékok 2016. évi műsorát: július 22. és augusztus 31. között tíz operaprodukciót és számos egyéb zenei és színházi programot tekinthet meg a közönség. A műsoron szereplő művek szerzői és a fellépő művészek között sok magyar nevet is találhatunk.

Celeng Mária

Celeng Mária

A fesztivál nagy hangsúlyt fektet kortárs művek bemutatására, így az első jövő évi operapremierje Thomas Adès The Exterminating Angel című darabja lesz. Az előadást Tom Cairns rendezi és a szerző vezényli, a főbb szerepekben Amanda Echalaz, Anne Sofie von Otter és Sally Matthews hallható. Szintén új bemutató lesz Richard Strauss Danaé szerelme című operája, melyet Alvis Hermanis rendez, a karmester pedig Franz Welser-Möst lesz. A főszerepeket Krassimira Stoyanova, Tomasz Konieczny, Norbert Ernst és Gerhard Siegel énekli, és ebben az előadásban lép ismét a fesztivál színpadjára fiatal szopránunk, Celeng Mária is. A harmadik premier Gounod Faustja, a rendező, díszlet- és jelmeztervező Reinhard von der Thannen lesz, az előadást Alejo Pérez vezényli. A főbb szerepeket Piotr Beczała, Ildar Abdrazakov és Maria Agresta alakítja.

Idén is színre kerül Mozart három operája, a Figaro házassága, a Così fan tutte és a Don Giovanni, tavaly Sven-Eric Bechtolf rendezésében vált teljessé a sorozat. A műveket Dan Ettinger, Ottavio Dantone és Alain Altinoglu fogja vezényelni, a szereplők között pedig megtalálható Luca Pisaroni, Ildebrando D’Arcangelo, Valentina Naforniţa vagy Michael Volle is. De a többi produkcióban is kiváló énekesek szerepelnek, a West Side Storyban Cecilia Bartolit lehet meghallgatni, a Manon Lescaut címszerepét Anna Netrebko énekli, Nicolai A templomos lovag című darabjának főszereplői Juan Diego Flórez és Joyce DiDonato lesznek. Massenet Thaïs című operájában Plácido Domingo lép fel, Szonja Joncsevával.

Eötvös Péter (fotó: Vermes Tibor)

Eötvös Péter (fotó: Vermes Tibor)

A program legizgalmasabb részét koncertműsorban találhatjuk, itt ugyanis több magyar szerző műve is szerepel. A fesztiválon hangzik el először Eötvös Péter új műve, az Esterházy Péter szövegére komponált Halleluja / Oratorium balbulum, Daniel Harding vezényletével. Emellett a zeneszerző több saját művét is vezényelni fogja a Salzburg contemporary című kortárszenei sorozatban. Ugyanennek a sorozatnak a keretein belül rendeznek koncerteket, melyek Friedrich Cerha és Kurtág György művészete előtt tisztelegnek. De a további programokban is felfedezhetünk magyar közreműködőket, Fischer Ádám három Mozart-koncertet is vezényel, Schiff András a Salzburgi Marionettszínház közreműködésével lép fel, valamit a fesztivál kamarazenei sorozatában a Jerusalem Quartettel is koncertet ad.

A koncertprogramban számos neves művész szerepel még, dalestet ad Christian Gerhaher, Matthias Goerne, Thomas Hampson és Rolando Villazón is. A zenekari esteket többek között Nikolaus Harnoncourt, Zubin Mehta, Riccardo Muti és Simon Rattle vezényli, Daniel Barenboim zenekarával, a West-Eastern Divan Orchestrával ad koncertet, Anja Harteros pedig Richard Strauss Négy utolsó énekét énekli.

A részletes program elérhető a Salzburgi Ünnepi Játékok honlapján.

Hasonló bejegyzések