In memoriam Ferencsik János: eddig kiadatlan Kékszakállú-felvétel jelent meg

Kalandos úton került elő az a Kékszakállú-koncertfelvétel, amelyet most a karmester, Ferencsik János születésnapján mutattak be.

Kékszak_Ferencsik_KovátsK_KovácsEAz 1976-os zeneakadémiai koncert szólistái Kovács Eszter és Kováts Kolos voltak, és bár a Magyar Rádió közvetítette az előadást, a felvételt később letörölték. Mindkét fellépő művész készített azonban saját felvételt: Kováts Kolos a rádióból, otthon, ám ez sajnos nem cd-minőségű felvétel, Kovács Eszteré viszont a helyszínen készült, a korabeli legmodernebb technikával. Ez a felvétel azonban elveszett, vagy legalábbis úgy hitték, míg pár évvel ezelőtt elő nem került, és a digitális kozmetikázás után most végre megjelenik.

Mint a művészek elmondták, ezen a koncerten kívül mindössze egyszer énekelték együtt a darabot – külön persze rengetegszer. Kovács Eszternek első találkozása volt ez Bartók művével, Kováts Kolosnak pedig a második, és mindketten sokat profitáltak később Ferencsik betanításából.

Farkas Zoltán zenetörténész méltatta a szólisták teljesítményét, és kiemelte Ferencsik vezénylésének legfőbb értékeit.

A lemez igényes kísérőfüzettel – és benne szövegkönyvvel – jelenik meg.