HungarianLateNight a Zeneakadémián

2017. február 28.

Mezei Gábor Péter és Lendvay Kamilló darabjait mutatja be az Operaház a Zeneakadémia Solti-termében

Két új művel folytatódik az Opera 18 éven felülieknek szóló LateNight sorozata. Mezei Gábor Péter operájának ősbemutatója és Lendvay Kamilló zenedrámája Székely Kriszta rendezésében lesznek láthatók a Zeneakadémián március 3-tól összesen öt alkalommal.

A Münchenben élő Mezei Gábor Péter a fiatal zeneszerző-generáció egyik kiemelkedő tagja, aki tudását a müncheni Zene- és Színházművészeti Egyetemen, illetve a salzburgi Mozarteumban mélyítette el. A ravatallal szemben című, első operájában két nőt ábrázol, akik édesapjuk halála után kénytelenek szembe nézni a múlt titkaival és elhallgatásaival. A mű érdekessége, hogy mozgalmas cselekmény helyett két beszélgetésből áll, és egy prózai szereplő is feltűnik benne a Gergye Krisztián és Társulata, valamint a Scallabouche Társulat előadásaiból is ismert Szalontay Tünde színművésznő személyében. A testvérpár másik tagját a többszörös versenygyőztes Ducza Nóra, míg a Férfi szerepét a Kolozsvári Magyar Opera tagja, Sándor Csaba alakítja.

HungarianLateNight

HungarianLateNight

Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című opusza szintén női élethelyzetekkel foglalkozik Jean-Paul Sartre 1946-ban megjelent színműve alapján. A Kossuth-díjas komponista nagyon boldog volt, amikor a Magyar Televízió Zenés TV Színház-sorozatában 1979-ben bemutatott darabját az Opera műsorára tűzte. Maga szerette volna vezényelni az előadást, de 2016. november 30-án bekövetkezett halála miatt erre sajnos már nem kerülhet sor. A két produkció dirigense Vajda Gergely lesz. Lizzie-t, az utcalányt a sokoldalú Keszei Bori alakítja, Fredet a 2015-ben Rubányi Vilmos-díjban részesült Balczó Péter, míg a Néger szerepében a méltán népszerű Cser Krisztiánt láthatjuk.

A produkció a március 3-i premiert követően még négy alkalommal (március 4-én, 10-én, 11-én, illetve június 4-én) lesz látható a Zeneakadémia Solti György-termében, 21 órai kezdettel.

Magyar Állami Operaház

Hasonló bejegyzések