Hatodszor is Útravaló

Az Opera Gyermekkarának egyházi és világi felvételeivel köszönti az Opera az újszülötteket

A Magyar Állami Operaház hatodik éve juttatja el minden magyar újszülöttnek Útravaló című speciális zenei kiadványát, amely minden évben más szerkesztői szempontokat követve válogat a gyermekek alapműveltségét is meghatározó zeneművekből.

A sorozat legfrissebb darabja más módon is kapcsolódik a legkisebbekhez, a 2018-as lemez ugyanis az Opera Gyermekkarának első önálló albuma. A lemezen Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány című kétfelvonásos meseoperája és Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Esterházy Pál, Karai József és John Rutter egy-egy vallásos ihletettségű műve szerepel. A Hajzer Nikolett vezette kórus mellett a felvételeken közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Zuglói Filharmónia Köteles Géza karmester vezényletével, és Jean Klári orgonaművész is, aki az Operában korrepetitorként segíti a produkciók létrejöttét.

Útravaló 2018

A lemez beköszöntőjét idén Balássy Betty énekes és édesanya írta, aki éppen harmadik gyermekét várja, és annak idején maga is tagja volt az Opera Gyermekkarának.

Az Útravaló CD-k terjesztésében az Opera partnere a PromoBox Kft.

Magyar Állami Operaház