Händel-bemutató a Pesti Vigadóban

A Susanna magyarországi bemutatójára február 23-án kerül sor

Georg Friedrich Händel születésének 333. évfordulóját méltó tiszteletadással, egyik monumentális oratóriumának magyarországi bemutatójával ünnepli a Magyar Händel Társaság és a Savaria Barokk Zenekar. A közös munkát 2011-ben kezdték el, azzal a nagy ívű célkitűzéssel, hogy mind a huszonhárom oratórium előadását megvalósítják. A február 23-i koncerten műsorra tűzött Susannát a La Resurrezione, a Messiás, az Esther, a Deborah, a Saul, a Samson és a Solomon előzte meg – tehát hosszú a még bemutatandó művek sora, de a lelkesedés szerencsére mindeddig töretlen mind az előadók, mind pedig a közönség részéről.

A Susanna előadásában a zenekar állandó és kiváló énekszólistái szerepelnek. A címszerepben Baráth Emőkét láthatjuk-hallhatjuk, aki több alkalommal működött már közre Händel-művek előadásában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (2007–2012) és a firenzei Luigi Cherubini Konzervatóriumban végzett operaénekes az eddigiekben már több nemzetközi énekversenyen is díjat szerzett. Többek közt megnyerte az innsbrucki II. Pietro Antonio Cesti barokk operaverseny és a Verbier Fesztivál nagydíját, 2011-ben pedig Junior Prima-díjban részesült. A Magyar Állami Operaházon kívül számos fesztiválon szerepel itthon és külföldön, több operaházban is fellép, leggyakrabban barokk és bécsi klasszikus szerzők műveiben.

Baráth Emőke

A további szerepekben Bakos Kornélia, Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Kéringer László, Jekl László és Tomáš Šelc lépnek a színpadra. Közreműködik a debreceni Kodály Kórus Szabó Sipos Máté vezetésével és a korhű, 18. századi hangszereken játszó Savaria Barokk Zenekar Németh Pál vezényletével.

A Susanna című oratórium angol nyelvű librettóját jó ideig Newburgh Hamiltonnak tulajdonították, azonban az ő szerzősége később megkérdőjeleződött. Ma már valószínűbbnek látszik, hogy a költő és drámaíró Moses Mendes írta meg az istenfélő Susanna történetét, amely Dániel könyvének 13. fejezetén alapul. A művet Händel 1748 nyarán komponálta; a hazafias hangvételű Judas Maccabaeus és Joshua után a Susanna ismét az opera műfajához áll közelebb. Bemutatója a Covent Gardenben volt 1749. február 10-én. A nagy lélegzetű, közel háromórás mű premierjét egy 1759-es előadás követte, ezután pedig hosszú, pont száz éves hallgatás következett, és csak Händel halálának 100. évfordulóján csendült fel újra, Kölnben. A Susannát tudomásunk szerint most első ízben mutatják be Magyarországon teljes egészében.