Győzteseket hirdettek az Armel Operafesztiválon

2016. július 3.

Július 3-án adták át a legjobb énekesnek és a legjobb produkciónak járó díjat

Lezárult az Armel Operaverseny és Fesztivál, az öt versenyprodukció június 27-e és július 2-a közti előadása után vasárnap délelőtt adták át a győzteseknek járó díjakat.

A legjobb énekesnek járó díjat Annilese Mikskimmon, a Dán Nemzeti Opera igazgatója és művészeti vezetője adta át. Elmondása alapján teljesen egybehangzóan választották ki a Pisai Verdi Operaház produkciójában szereplő énekesnőt, Adriana Bignani-Lescát.

A legjobb előadás díjának átadását a zsűri elnöke, Henry Little, az Opera Rara ügyvezető igazgatója, a Brit Nemzeti Opera Koordinációs Bizottság elnöke vezette fel. Beszédében hangsúlyozta, milyen fontos, hogy létezik egy verseny, ahol az énekesek komplex produkciókban mérkőzhetnek meg, ráadásul új darabokban, melyek a közvetítések jóvoltából sok emberhez eljuthatnak. Bár nehezen döntöttek, hogy melyik legyen a legjobb produkció, végül az Avignoni Operaház előadását választották, amely két egyfelvonásost, Eötvös Péter Senza Sangue és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját foglalta magába. A győzelemmel egy londoni meghívás is jár az előadásnak, 2017 októberére.

Jelenet a Henze-előadásból (fotó: Kállai Tóth Anett)

Jelenet a Henze-előadásból (fotó: Kállai Tóth Anett)

Kiosztottak egy különdíjat is, melyet Kjell Englund, a svéd Norrlands Operan művészeti vezetője és ügyvezető igazgatója adott át. Méltatásában kiemelte, szinte hihetetlen, hogy egy kifejezetten nehéz darabot ilyen egyenletesen magas színvonalon sikerült előadni, ahogyan Zeneakadémia Henze-produkciója, az Elégia ifjú szerelmesekért esetében történt.

Valamennyi előadás visszanézhető az ARTE Concert honlapján, ahol szavazni is lehet a közönségdíjra, melyet augusztus 16-án, a Sziget Fesztiválon adnak majd át.

Hasonló bejegyzések