Gyorshír: mégsem bontják az Erkel Színházat?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az előkészítés alatt álló PPP-konstrukciós beruházások leállítását javasolja a kormánynak – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott mai interjújában Hegmanné Nemes Sára, a tárca PPP-felügyeletért felelős államtitkára.

A leállítandó beruházások között a Magyar Kiválóságok Kollégiuma és a Nemzeti Múzeum mélygarázsa mellett az Erkel Színház tervezett (előkészítési fázisban lévő) bontását és újjáépítését is megemlítette. A tervezett intézkedést az intézmények ellenőrizetlen üzemeltetésével, a megfelelő biztosítékok hiányával és a beruházások nemzetközi átlagot meghaladó árával indokolta az államtitkár. Hozzátette: a minisztérium valamennyi előkészítés alatt álló, folyamatban lévő és már elkészült PPP-konstrukciós fejlesztést megvizsgál.

Mint ismeretes, az Erkel Színház jelenlegi – nézőközönséget 2007 nyara óta nem fogadó – épületének bontásáról és új színház építéséről szóló kormányhatározatot Bajnai Gordon akkori miniszterelnök 2009. szeptember 27-én, az Operaház 125 éves díszelőadásán jelentette be. A kormányváltást követően a projekt ideiglenesen parkolópályára került, annak esetleges megvalósításáról a Kulturális és Sajtóbizottság másfél héttel ezelőtti ülésén is élénk vita folyt.