Gyerekoperát játszik a Fesztiválzenekar

Szeptember 29-én Britten A kis kéményseprő című darabját adják elő

A BFZ évadkezdéséhez évek óta hozzátartozik egy-egy ifjúsági, illetve gyermekopera előadása. Benjamin Britten Noé bárkája és Hans Krása Brundibár című operáját az előző évadban Kurt Weill Bertolt Brecht szövegére írott iskolaoperája, az Aki igent mond (Der Jasager) követte. 2015 szeptemberében a Zeneakadémia gyönyörűen felújított kistermében, a kamaraopera-előadások céljaira kiválóan alkalmas Solti György Teremben ismét Britten-művet láthat a zenekar fiatal közönsége.

Britten több a fiatal korosztály zenei nevelését szolgáló művet is írt. A The Little Sweep (A kis kéményseprő) az ugyancsak a gyerekeknek írott Let’s Make an Opera (Játsszunk operát!) harmadik része. Az 1810-ben játszódó történetet a librettista Eric Crozier William Blake The Chimney Sweeper (A kéményseprő) című versének nyomán írta.

Az előadás szereplői (fotó: Budapesti Fesztiválzenekar)
Az előadás szereplői (fotó: Budapesti Fesztiválzenekar)

Derűs alaphangja ellenére Britten gyermekoperája együttérzéssel és sajnálattal mesél a mindössze nyolc esztendős Samről, akit a durva lelkű kéményseprő arra kényszerít, hogy a kandallóba felmászva tisztítsa meg a kéményt. Sam beszorul a kéménybe, a gyerekek azonban segítenek rajta, kiszabadítják, elrejtik és megszöktetik gonosz mesterétől. A kis kéményseprő történetét Dickens is több ízben megírta.

A darabot amatőrök és hivatásos énekesek adják elő tizenegyen, minimális létszámú hangszeres együttes kíséretével. Az előadásban a közönség is kap feladatot: a szerzőpáros négy egyszerű, könnyen megtanulható dalt szán a nézőtéren ülő gyerekeknek.

„Ez a zene a gyerekek nyelvén beszél. Mondókára emlékeztető egyszerűséggel meséli-táncolja el a történetet, a játékokat, az ijedtséget, a végső megoldást. Ez fantasztikus. Igazi összefogásra és szeretetre tanít, miközben együtt izgulhatunk a főhősért – mi lesz vajon a kicsi Sammy-vel?

Philipp Gyuri ötletes rendezése persze kitágítja a határokat – miközben roppant szórakoztató a darab, boncolgatja a gyerekjogok általános kérdéseit is. A szereplők részben maguk is gyerekek, és a sok színes figura, a lenyűgöző, csengő-bongó hangszerek a színpadon mind-mind az újdonság varázsával kötik le a Fesztiválzenekar ifjú közönségét. Nagy szeretettel készülünk erre a gyerekoperára, és a próbák is olyan vidám hangulatban zajlanak, hogy biztos vagyok abban, ebből valami remek dolog fog kisülni. :)” – írta Dubóczky Gergely karmester.

Az előadásról további információ a Fesztiválzenekar honlapján érhető el.