Gruberová-dalest az Operaházban

A világhírű szoprán első budapesti dalestjére január 31-én este kerül sor

Edita Gruberová kontinenseket átívelő, folyamatos vendégszerepléseinek egyik állomásaként legutóbb 2014-ben, a Fricsay100 Minifesztivál vendégeként érkezett Magyarországra. A művész ekkor egyetlen alkalommal, a Lammermoori Lucia címszerepében lépett színpadra az Erkel Színházban.

Január 31-én a legintimebb jelenlétet igénylő dalest műfaját viszi operaszínpadra: a Magyar Állami Operaházban – bár koncertet már adott – először ad dalestet, melynek első felében szláv dalok – közte Dvořák Cigánydalainak teljes sorozata – hangzanak el olyan szerzemények mellett, mint Csajkovszkij Bölcsődala, míg a második részben Richard Strauss és Gustav Mahler négy-négy alkotása csendül fel.

Edita Gruberová zongorista partnere az ugyancsak szlovák születésű fiatal karmester, Peter Valentovič lesz. Tanulmá­nyai egy részét Párizsban, az Eötvös Péter asszisztenseként is dolgozó Nagy Zsoltnál végezte. Gruberovával 2013-ban már dolgozott együtt, ami­kor a Theater an der Wienben az éne­kesnő gálaestjét vezényelte. Karrierjét koncertzongoristaként kezdte, ami garancia arra, hogy zongorakísérőként a legmagasabb szakmai minőséget hozza a világhírű szoprán mellett.

A különleges kulturális események közé sorolható budapesti koncertjük január 31-én, 19.30-kor kezdődik. Jegyek korlátozott számban még kaphatók.

Az est műsora:

Edita Gruberová és Dario Schmunck az Erkel Színházban (fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)
Edita Gruberová és Dario Schmunck az Erkel Színházban (fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

P. I. Csajkovszkij:
Miért? (op.6, No. 5)
Bölcsődal (op.16, No. 1)

Ny. A. Rimszkij-Korszakov:
Friss és illatos (op. 43, No. 3)
Nem a magasból (op. 43, No. 2)

A. Dvořák:
Cigánydalok (op. 55, No. 1-7)

– szünet –

R. Strauss:
Piros rózsa
A dália (op.10, No. 4)
Leányvirágok (op. 22, No. 1-4)
Malven (op. post.)

G. Mahler:
Emlékezés
Hársfaillatot éreztem
Jancsi és Juliska
Elválni és elbúcsúzni

Forrás: Magyar Állami Operaház