„Fecseg a felszín, hallgat a mély”

ÁDÁM TÜNDE beszámolója az Operaház 2012–2013-as évadjáról

Fotó: Tomas Opitz
Fotó: Tomas Opitz

Látványos sajtótájékoztató keretében ismertették az Operaház 2012–2013-as évadját, a tavalyinál bő két hónappal később. A késlekedés alig titkolt oka lehet az Erkel Színház újranyitása körüli bizonytalanság: nem nehéz belátni, hogy évadot tervezni a bizonytalan paraméterekre nem egyszerű feladat. A látványos műsor: balettprodukció, illetve Brindisi-előadás, az izgalmas és újszerű illusztrációk a plakátokhoz, valamint a hamarosan elkészülő évados füzetkéhez – mintha a csillogó felszín volna, amely a mélyben meghúzódó problémákról tereli el a figyelmet. Olyannyira, hogy Ókovács Szilveszter kormánybiztos expozéjában még mellékesen sem tért ki az Erkel Színház körüli tervekre, fejleményekre. A legutóbbi, Erkel-mentő gálaest óta tudjuk: a megnyitáshoz szükséges pénzt költségvetési forrásokból, valamint a gála és az árverés bevételeiből kívánják fedezni. Arról nem esett szó most sem, hogy a megnyitott Erkel Színház működését miből gazdálkodják majd ki. (Később informálódtunk: az árverés befejezése után lesz egy újabb sajtótájékoztató, külön az Erkel Színház sorsáról.)
De ennél is bizonytalanabb a következő évad: egyelőre reménykednek az illetékesek, hogy az Opera költségvetéséből nem vonnak el, avagy plusz forráshoz is jutnak a 2013-ban esedékes premierek megvalósításához.

Héja Domonkos, Ókovács Szilveszter, Solymosi Tamás (Fotó: Csillag Pál)
Héja Domonkos, Ókovács Szilveszter, Solymosi Tamás (Fotó: Csillag Pál)

A fentiek okozhatják, hogy az előzetesen beharangozott Háry János-felújítás, mellyel az Erkel Színháznak nyitnia kellene a tervek szerint, ezúttal szóba sem került, az évadtervben egyelőre nem szerepel. Szerepelnek azonban az Erkelbe tervezett előadások, mint például az első premier, a Hunyadi László felújítása: ennek szokatlanul magas előadásszáma megoszlik a két épület között. Egyúttal a Hunyadi az évadnyitó előadás is lesz szeptember végén, és a 2012-es naptári évben az egyetlen operapremier.
Héja Domonkos elmondta: bár a Hunyadi Lászlónak régóta készen van a kritikai kiadása, és a tervek szerint az ős-verzióban lemezre is veszik idén ősszel, az Operában mégsem ez a verzió kerül színre, hanem az átdolgozás.
Az utoljára 2003-ban felújított Erkel-operát ezúttal Szűcs Gábor rendezésében, Libor Katalin díszleteivel és Kárpáti Enikő jelmezeivel láthatjuk, a koreográfus Kovács Gergely Csanád lesz. Héja Domonkos és Köteles Géza vezényli az előadásokat, melyekből tízet az Operaházba, húszat az Erkelbe terveztek.

Leblanc Gergely balettművész
Leblanc Gergely balettművész

A jelenleg futó évad nem kedvezett a balettpremiereknek: egy sem valósult meg, így jövőre nem is terveztek ilyet, helyette a pár éve a műsorról hiányzó John Cranko-féle Anyegint melegítik fel, ám új díszletekkel és jelmezekkel. Repertoáron lesz még a Karamazov testvérek,Diótörő, a Don Quijote, az Elfújta a szél, a Hófehérke és a hét törpe, a Modern Balettest, valamint Seregi László Shakespeare-koreográfiái: a Rómeó és Júlia,Makrancos Kata, illetve a Szentivánéji álom.

Az egyszer már elhalasztott Bolygó hollandival készül a dalszínház a 2013-ban esedékes Wagner-évfordulóra. Szikora János rendezi a darabot, Szendrényi Éva díszleteivel és Benedek Mari jelmezeivel. A két karmester Axel Kober és Kovács János lesznek.

Richard Strauss újabb operáját mutatják be az évad vége felé: az Ariadné Naxoszban rendezője Vidnyánszky Attila, állandó munkatársa, Alekszandr Belozub pedig a díszletekért és jelmezekért felel. Héja Domonkos vezényli az öt előadásból álló szériát.

Az utolsónak szánt premier az idei évadból igazolt át a következőbe: Rameau Hippolytus és Aricia című operáját Vashegyi György és együttesei (Orfeo Zenekar, Purcell Kórus) szólaltatják meg; a rendező Káel Csaba, díszletek: Szendrényi Éva, jelmezek: Haamer Andrea.

Sümegi Eszter
Sümegi Eszter

Ugyancsak Vashegyi vezényletével egy operaszínpadon szokatlan mű: Bach Máté-passiója kerül színre félszcenírozott formában és Mendelssohn hangszerelésében. A rendező M. Tóth Géza, közreműködik a Magyar Rádió Énekkara és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara.

Újra repertoárra kerül a Szöktetés a szerájból,Xerxész és az Anyegin, a Don Carlos, valamint a János vitéz is. A Kacsóh-mű és az Aida csak az Erkel Színházban kapott előadásokat.
A harmincadik esztendejébe lépő Parsifal-produkció pedig megújul: Mikó András rendezését Nina Dudek „újragondolja”.

Verdi-év tiszteletére egy ritkaságot mutatnak be: koncertszerűen hangzik fel két alkalommal a Stiffelio. A Verdi-operát is a megbízott főzeneigazgató dirigálja.
A Stifellióval együtt tíz Verdi-mű kerül a jövő évad repertoárjára: Otello, Rigoletto, Traviata, A trubadúr, Don Carlos, Aida, Macbeth, Simon Boccanegra, A szicíliai vecsernye. A hagyományokhoz híven felhangzik a Requiem is.
Visszatér a Májusünnep, ezúttal tematikus műsorral: a Verdi 200 jegyében a zeneszerző négy operája csendül fel a ritkábban játszottak közül: A szicíliai vecsernye, a Simon Boccanegra, a Macbeth és a Stiffelio.
A Verdi-maraton is az emlékévhez kapcsolódik: félnapos szabadtéri és operaházi programokkal várják a nézőket az olasz mester születésnapján. Hasonlóképp megünneplik Wagner születésnapját is, méghozzá gálaesttel.

Felméry Lili balettmûvész
Felméry Lili balettmûvész

Nem maradnak ki más évfordulók sem: Solti György 100. és Marton Éva 70. születésnapjáról is megemlékeznek. Igazi kuriózumnak ígérkezik a Beatles-zenekar megalakulásának 50. évfordulójára tervezett koncert. Liszt születésnapjára a Zongoraáriák című műsorral készülnek.

Évadnyitás elé szánják a Díva(t)bemutatót, melynek színhelye az Andrássy út Operaház előtti része lesz, és az inspirációt talán az Arabella-premier előtti divatbemutató sikere adta. A ruhaköltemények mellett zenében sem lesz hiány: sok év szünet után újra felhangzik Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve.

Csillagórával zárja az évadot a színház: gálaműsor keretében adják át a Magyar Állami Operaház Csillaga, illetve a Magyar Nemzeti Balett Csillaga címeket. (Az új díjak odaítéléséről közelebbit még nem tudunk, de izgatottan várjuk, bevonják-e a közönséget is a folyamatba.)

Naptári eseményekhez kapcsolódó programok is bőséggel szerepelnek a tervek között:   Diótörő Fesztivál, Operakarácsony, Diótörő Gálamatiné, Éjszakai Denevér, Újév az Operában, Húsvét az Operában. A húsvétkor obligát Parasztbecsület mellett ezúttal nem az elválaszthatatlan Bajazzók, hanem Leoncavallo Requiemje hangzik fel.

Kamararendezvényekben sem lesz hiány: a Székely Bertalan-terem kamarakoncertekkel, dalestekkel várja az érdeklődőket.
Az Énekkari Művészek Minifesztiválja egy Verdi-Wagner-gálával, valamint egy ritkasággal: Gounod Mireille című darabjának bemutatásával ad ízelítőt az énekkari tagok szólóprodukcióiból.
Három mesterkurzusnak is  teret ad az Operaház: Tokody Ilona, Perencz Béla és Kurt Rydl tart kurzust az évad folyamán.

Bretz Gábor
Bretz Gábor

Végezetül az évek óta nagyon várt fejlemény: mind az opera-, mind  a balett-tagozat vendégül látja a többi magyar opera-, illetve balett-játszóhely produkcióit, ily módon mutatva be a jelenkori opera- és balettjátszást. Pas de trois 13 címmel a Nemzeti Balett mellett a Győri és Pécsi Balett vendégeskedik Budapesten. Primavera 13 cím alatt ugyanez az operaműfajban valósul meg: a Győri, Miskolci, Pécsi és Szegedi Nemzeti Színház, a Debreceni Csokonai Színház és a Kolozsvári Magyar Opera produkcióit szemlézi a sorozat, mellyel kapcsolatban az egyetlen aggasztó hír, hogy a sorozatot az Erkel Színházba tervezték, vagyis létrejötte annak sorsától nem független. Ám ha a fenti programdömpingnek csak a fele megvalósul az előttünk álló évadban, már lesz minek örülni.

Ifjúsági programokban sem lesz hiány: folytatódnak a korábbiak, kiegészülnek újabbakkal, lényegében minden korosztályt megcéloznak valamilyen műsorral.
Új kezdeményezés diákok, nyugdíjasok és nagycsaládosok részére a tucatnyi főpróba, melyet negyedáron tekinthetnek meg a felsorolt csoportok. Főpróbákat az új évadban nemcsak a premierek előtt tartanak, hanem a repertoárra visszatérő vagy új szereplőkkel felálló darabok szériái előtt is.

A felsorolt programok részletesen szerepelnek a hamarosan a nézők kezébe kerülő évadfüzetben, ám hogy mi valósul meg az ott leírtakból, előre nem tudhatjuk. Mindenesetre a közelgő bérletújítás és bérletváltás előtti utolsó pillanatban a bérletet váltani szándékozók talán kapnak némi fogódzót a következő évadról. Az elmúlt évek tapasztalatai után csak mérsékelten lehetünk optimisták, ám reméljük a legjobbakat.

Fotók: Magyar Állami Operaház / Csillag Pál, Tomas Opitz