Évadnyitás az Operában

Verdi Falstaffjának premierjével, szabadtéri kivetítéssel és számos különleges programmal indítja az évadot a Magyar Állami Operaház

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

A szombati eseménysorozat 16 órakor veszi kezdetét Menotti: A telefon című operájának élő előadásával. A kétszereplős opera miniszínpadául a Hajós utcai szfinx szobor mögötti terület szolgál. A félórás előadást követően, fél öttől már kisfilmeket vetítenek a Falstaff szabadtéri közvetítésére érkezőknek az Operaház főbejárata előtti nagyszínpadon, amely előtt – az ismét lezárt Andrássy úti aszfalton – kétezer fős nézőteret alakítanak ki. Pontban fél hattól, Hassay Zsófia Terézváros polgármestere és Ókovács Szilveszter köszöntője után, zenés produkciókat és modern balettet láthatnak az érdeklődők.  Az előadás Liszt örökérvényű művészete előtt tiszteleg. A 19 órakor kezdődő premier előtt aztán benépesül az Operaház is. Nemcsak a közönség igyekszik a szezonnyitó bemutatóra, de az évadszünet után visszatérnek a művészek is, az autómentes napon biciklin kerekeznek be az opera és a balett szentélyébe. Hat órától az Operaház Székely Bertalan termében az aznapi premier nézői számára Hangoló-előadás lesz meghallgatható.

A Falstaff rendezője, Arnaud Bernard Milánó, Bilbao és Lausanne operaszínpadai után Budapesten tizenharmadszor viszi színre ezt a Verdi-remeket, amelyről így vall: „Verdi a Falstaffot nem testamentumként, hanem operai életművének kiteljesítése, és ezzel annak megkoronázása gyanánt komponálta. A Falstaff a Verdi életművében elfoglalt helyét tekintve semmiképpen sem ítélhető könnyű műnek: rendkívüli mesterségbeli tudással megalkotott, filozofikus vígopera ez, amely feltárja előttünk derűs melankóliáját és az időskor bölcsességét.” Bernard megfogalmazása szerint a mű hatalmas érdeme, hogy a teljes embert fejezi ki annak összetettségével, rejtett oldalaival és örök ellentmondásaival együtt.

A címszerepet Kiril Manolov alakítja. A bolgár bariton előtt sorra nyílnak meg Európa színpadai, karrierje az utóbbi esztendőkben egyre inkább kiteljesedik. Budapest után Zágráb, Lucca, majd Ravenna operaházai várják. A darabban Mrs. Quickly szerepében ismét itthon üdvözölhetjük nemzetközi hírű mezzoszopránunkat, Budai Líviát, akinek pályája során nemcsak e kontinens – többek közt London, Hamburg, Róma, Firenze, Bologna, Róma és Barcelona – operarajongói tapsoltak, hanem a New York-i Metropolitan közönsége is, ahol Luciano Pavarotti és Joan Sutherland partnereként debütált. A további főbb szerepekben Alik Abdukayumov, Balczó Péter, Fodor Beatrix és Baráth Emőke hallható. A későbbiekben Alexandru Agache Falstaffként és Haja Zsolt Fordként áll be az előadásba.

A darabot az Operaház új mb. főzeneigazgatója, a külföldről hazatért Halász Péter dirigálja, aki kiemelte: „Az idős szerzők gyakran melankóliába, miszticizmusba fordulnak életük végén. Kevés példa van arra a művészetben, amit Verdi produkált, hogy bölcs mosollyal és élettapasztalattal áthatott, de könnyed, fiatalos mű szülessék egy hosszú alkotói pálya végén. A mester egy halhatatlan remekművel és egy nagy, szeretetteljes, életigenlő mosollyal ajándékozott meg bennünket.”

Az Operaház Verdi életigenlő mosolyával nemcsak azokat várja tehát, akik jegyet váltottak a bemutatóra. A szabadtéri eseménysorozatra és kivetítésre érkezők mellett olyanokra is gondol, akiknek nincs lehetőségük a fővárosba utazni. Kiemelt partnere, az MTVA együttműködésével élő adásban közvetítik a Falstaff 2013-as premierjét.

A Falstaff nyilvános főpróbáját a Mindenki Operája sorozatban szeptember 19-én tartja az Operaház. Az eseményre csaknem ezer határon túli vendég látogat el, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, a Vajdaságból, de még Svájcból és Németországból is.

További információk a Falstaff-előadásról a Magyar Állami Operaház honlapján olvashatók.