Év végi ünnepeink

2008. december 25.

FÜLÖP KÁROLY zenei ajánlója az operák világából karácsonyra, újévre

Kedves Olvasónk! Mivel töltötte a tegnapi napot? Miből vette észre, hogy ünnepre készülünk? Ugye ismerősek az alábbi mondatok? Ha nem is mind családja, de az ismerősei köréből…

– Jaj, még le kell ugranom szaloncukor-akasztóért!
– Anyádnak még nem vettünk semmit, majd megállunk út közben, és szerzünk valami vázát.
– Még egy nyomorult pontyot sem tudsz fejbe csapni?
– Miért nincs még befaragva a fa? Ja, vagy az angyal hozza?
– Na, most melyik izzó égett ki a százból?
– De szúr ez a rohadt fenyő!
– Hol a fenében van a Stille Nacht-cd? Legalább a Balázs Pali-féle meglenne!
– Már megint elsóztad a halászlét!
– Száraz a bejgli, különben is kipukkadt.
– Mitől ilyen fűrészpor ízű a gesztenyepüré? Ja, ez natúr massza volt a pulykához?
– Már megint az új díszterítőt égette ki a csillagszóró!
– Drágám, tetszik a nyakkendő? Hát a zokni és a pulóver?

Mikor ezeken a problémákon túlestek, nyugodt szívvel készülhetnek az éjféli misére. A vacsora és az ajándékbontogatás után van még idő egy kis elmélkedésre a tévé előtt, ahonnan is már napok óta ömlik a szeretet. Ha valaki ettől vagy a bejglitől csömört kap, esetleg a szeretett rokonok tovább maradtak, mint az egészséges lett volna, akkor mi más nyugtatná meg a kedves olvasót, mint egy kis operamuzsika. Szigorúan tematikus persze.

Nos, ma Ádám és Éva napja volt: kézenfekvő tehát egy kis BozayAz öt utolsó szín. A Madách Imre művéből született opera Londonból követi az első emberpár és Lucifer álombeli vándorlását a jövőbe, az űrbe, az eszkimó jégvilágba, az emberi civilizáció végpontjára. Az utolsó szín a keserű ébredés és a küzdelembe vetett hit megfogalmazódása.

Ha karácsony, akkor Bohémélet. Kihagyhatatlan, az ünnephez hozzátartozik Rodolphe és Mimi fájdalmasan rövid, de csodálatos és felemelő szerelmének története. Puccini áradó muzsikája pedig biztosítja, hogy szemünk ne maradjon szárazon, ha a karácsonyfa árnyékában ezt a művet választottuk meghallgatásra. Elképzeljük, amint a két fiatal szíve egymásra talál, majd a padlásszoba zord hidegéből barátaik után erednek a Quartier Latin színes, karácsonyesti forgatagába. Együtt mulatunk velük, amint megtréfálják az öreg Alcindort, majd a határszéli kocsma előtt látjuk a hóhullásban évődő Musette-et és Marcelt és az egymástól elválni képtelen Rodolphe-ot és a halálosan beteg Mimit. Sorsuk a padlásszobában pecsételődik meg, megismerkedésük után egy évvel: hiába meleg Mimi muffja, a tüdővész már felőrölte minden erejét.

Massenet Wertherje még komorabb hangot üt meg: a szentimentalizmus legsötétebb régióiba vezet minket. Kiváló darab karácsonyesti depressziónk elmélyítéséhez. Nem véletlen, hogy az eredeti regény öngyilkossági hullámot vont maga után Európában a reménytelen szerelemben szenvelgő ifjak körében. A címszereplő divatot teremtett öltözködésével, viselkedésével. Az opera harmadik felvonásában Werther kijelenti: hosszú útra készül, s kölcsönkéri Albert pisztolyát. A pisztolyt Charlotte – Albert férje és Werther szerelme –  adja át az „utazónak”. Karácsony este otthonában Werther meglövi magát a pisztollyal. Későn érkezik Charlotte, Werthernek már csak annyi ereje marad, hogy elbúcsúzzon kedvesétől, s végrendelkezzék temetéséről: a temető végi hársfa tövében szeretne nyugodni… Meghal, s kintről felcsendül a gyermekek karácsonyi éneke…

Britten operája, A csavar fordul egyet is a karácsonyhoz kötődik az irodalmi alapmű tekintetében. James kisregényében a kerettörténet szerint karácsony este társaság üli körbe a tűzhelyet, s egyikük, Douglas történetet mesél egy immár húsz éve halott nevelőnőről, s két gyermekről, akiket gondjaira bíztak. Innen indul a szellemhistóriába oltott bizarr történet, ami lehet a kiskorúak megrontásának és a gyermeki szexualitás ébredésének esettanulmánya éppúgy, mint a nevelőnő tudatalattijának kórképe.

Esetleg Rimszkij-Korszakov Karácsonyéj című operáját ajánlhatjuk még vagy a hajdani oroszórák nosztalgikus emlékét idéző Sznyegúrocska, azaz Hópelyhecske (más forrásokban Hópehelyke) című ópuszát. Ez utóbbinak semmi köze a Mikuláshoz vagy a karácsonyhoz, csupán a télhez, de a címe miatt mindenképp ajánlható.

Ha a műfaj határterületeire is átpillantunk kicsit, akkor olvasóink figyelmébe ajánljuk Bach Karácsonyi oratóriumát, Csajkovszkij Diótörőjét vagy a musicalirodalomból Az Isten pénzét, az Abigélt vagy A padlást.

Ha pedig karácsonyi depressziónkat vagy álmainkat leküzdöttük, máris vár ránk Falke doktor bosszúja Strauss Denevér című operettjében. Egy átmulatott pezsgős éjszaka talán átsegít a wertheri melankóliából egy vidám, boldogabb új év reménykedésébe.

Minden kedves olvasónknak jó zenehallgatást, kellemes időtöltést kívánok operahőseink körében. Szép karácsonyt és boldog új esztendőt, operaélményekben gazdag jövőt!

És most koccintsunk! Mivel? Legyen egy nagy közhely – Traviata: Brindisi! (És az már farsangra is jó lesz!)