ErKell nekünk! – Jótékonysági gálaest és árverés az Erkel Színház felújításáért

2012. február 18-án nagyszabású gálaestet és árverést tartanak az Operaházban az Erkel Színház javára.

ErkelSzinhazA bevételt az épület felújítására és újra megnyitására fordítják, amely – Ókovács Szilveszter kormánybiztos szerint – a színház megnyitásának 101. évfordulója körüli időpontra eshet.

Február 13-ától 18-án éjfélig tart az árverés, melynek keretében korábbi előadások jelmezeire, művészek fellépőruháira, balettcipőire licitálhatnak az adakozni vágyók.

Az árverésről bővebben itt olvashatnak. 

A gálaesten fellépő művészek gázsi nélkül vállalták a szereplést, így támogatják a kitűzött célt. A két részből álló gálaműsor további hét blokkra tagolódik, változatos műsorral és sok közreműködővel.

A részletes műsort itt olvashatják.

A két házigazda Miklósa Erika és Ókovács Szilveszter lesznek. Az MTV1 és a Duna Televízió közösen közvetíti az eseményt élőben: az első részét az MTV1, a második részt a Duna Televízió. A Bartók Rádió pedig egyben, felvételről, március 14-én sugározza majd a szombati gálaműsort.