Erkel-nyitány német zenekarral a Müpában

Schleswig-Holstein Fesztiválzenekar lép fel június 2-án, pénteken este fél nyolctól a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A koncertre a Mahler városai elnevezésű nemzetközi koncertsorozat keretében kerül sor, melynek megálmodója Christoph Eschenbach, korunk egyik leghitelesebb Mahler-dirigense.

Gustav Mahler 1860-ban született a csehországi Kalištében. Ifjúkorát Prágában töltötte, 1888–1891-ig a Magyar Állami Operaház karnagya és igazgatója volt, 1889-ben Budapesten mutatta be I. szimfóniáját, majd 1897-ig a hamburgi városi színház első karnagyaként tevékenykedett. A zeneszerző-karmester születésének 150. évfordulóján Christoph Eschenbach vezetésével mindhárom városban elhangzanak a zeneszerző művei – Budapesten éppen az itt bemutatott I. szimfónia lesz hallható.

A koncert külön érdekessége, hogy első számaként a szintén évfordulós, kétszáz éve született Erkel Ferenc Hunyadi László-nyitánya hangzik fel. Külföldi zenekar és karmester interpretációjában különleges élménynek ígérkezik a művel való találkozás. Az est programját Mozart C-dúr szimfóniája (K. 338.) teszi teljessé.

A koncertsorozat a három ország, a hamburgi-lübecki Schleswig-Holstein Musik Festival, a Cseh Filharmónia, a budapesti Művészetek Palotája és a budapesti Hungarofest-KLASSZ Zenei Iroda szervezésében valósul meg.

Bővebb információ a Művészetek Palotája honlapján található.