Erkel kora

2010. november 12.

– időutazás korabeli újságcikkek segítségével – ÁDÁM TÜNDE írása

Metszet a Vasárnapi Ujságban

Metszet a Vasárnapi Ujságban

Nemcsak a fülnek énekelt, hanem a szívnek is, és nemcsak énekelni, de játszani is tudott. Norma, Szilágyi Erzsébet, (Hunyadi Lászlóban), Macbethné, Linda, Borgia Lucretia sokáig fognak még rá visszaemlékeztetni, miket ő annyi tűz-, erő-, és művészi képzéssel tudott személyesíteni. Nevét méltán jegyzi fel a kor hazánk legnagyobb művészei közé.

Így ír a Vasárnapi Ujság Schodelné Klein Rozáliáról, a kor egyik legkiemelkedőbb szopránjáról jó egy évvel a halála után, 1856-ban. És ha e sorok láttán úgy véli a kedves olvasó, hogy másfél évszázada sem volt nagyon más az operakritika, akkor aligha téved. De mégis milyen korszak volt ez? Milyen színházi élet? És milyen közönség? Ne ijedjenek meg, nem hosszas tanulmány következik, csupán kalandos időutazásra hívom az olvasót, melynek során belepillanthatunk a Nemzeti Színház mindennapjaiba – bő százötven évvel ezelőttről. Utazásunkhoz a Vasárnapi Ujság (még röviddel írták) Színházi Napló rovatát hívjuk segítségül, amelyben olykor távirati stílusban, olykor bővebben, néha lelkesedve, néha vitriolosan írtak beszámolókat az előadásokról, méghozzá minden héten. A Vasárnapi Ujság nem csak nevében volt „néplap”, készítői könnyed, hétvégi olvasmánynak szánták, egyszerre műveltek és szórakoztattak. A színházi rovat mellett helyet kaptak Kakas Márton levelei – kezdetben sokat foglalkozott színházzal – Jókai Mór (ki más?), hiszen ő használta a Kakas Márton álnevet. A színházi kritikákat nem írták alá soha, de a stílus hasonlósága legalábbis elgondolkodtató…

Lássuk, mivel mulatta magát a közönség az ötvenes években! Például sorra mutatták be a Verdi-operákat: 1847-ben az Ernani nagy siker, a Nabucco és a MacbethA két Foscari és a Luisa Miller kevésbé átütő, ám az 1852-es Rigoletto megint sláger lesz.

Carrion úr operai egyvelegben lépett fel, ki is, midőn a Rigolettóban A lyányka ingatag dalt magyarul énekelé, zajos tapsvihart aratott. (1857. aug. 1.)

Szilágyi Erzsébet - Schodelné

Szilágyi Erzsébet – Schodelné

Az 1854-es Trubadúr, illetve akkor még Troubadour is népszerű marad:

1861. dec. 7. „Troubadour.” Opera 4 felv. Verditől.
Ezeket a régi, sokszor hallott, s uton utfélen fütyülgetett könnyü operákat és nótákat szemethunyva is tisztességesen eléneklik énekeseink, különösen a karok, mindkét nemből. Csak fel kell huzni a függönyt s megy az osztán magától, mint az óragép.
 

Jönnek sorban a Meyerbeer-művek: a PrófétaHugenották, Észak csillaga, Ördög Róbert, majd 1860-ban a Dinorah, amelynek elképesztő sikerét csak a Bánk bán tudja majd felülmúlni.
Tombol a belcanto is: Bellini Normája megunhatatlan sláger, de más darabjait is játsszák. Hasonlóképp Auber Fra Diavolo-ját, vagy A portici némáját. Donizetti-darabok is sorjáznak, és kedveli a közönség a Zsidónőt is. Játszanak Rossinit, de Mozartot kevesebbet. Főleg a Don Giovanni megy, de az is ritkán és még Don Juanként. A Figarót 1858-ban mutatják be, de A varázsfuvolát például csak 1877-ben, a Szöktetést 1882-ben.

(1861.) Kedden, jún. 25. „Don Juan,”.

Örökszépségű zene, melynek mindig akad hallgatója. Az előadás összevágó volt. A czimszerepet Bignio igen szépen énekli s igen szögletesen játszsza. Kár ezért a gyönyörü hangu fiatalemberért. Táncziskolába kellene járnia, vagy egy évig talán megtanulna járni s mozogni.

(1861.) Kedd, sept. 10. „Don Juan.”

A remek dalmű előadása kielégitő volt; Hollósy L.-né, mint mindig, most is legszebben énekelt. Bignio és Kőszeghi különösen kiemelendők. Markovics Ilka és Voggenhuber Vilma nemcsak igen jó alakok voltak, de komoly igyekezeteiket is tapsokkal méltánylá a közönség.

Hunyadi László az 1844-es bemutatója óta töretlen siker, mellette csak néhány magyar opera tud megmaradni tartósan: legnépszerűbb Doppler FerencIlka és a huszártoborzó, valamint Benyovszky vagy a kamcsatkai száműzöttek (később Afanasia) című operái, illetve Császár GyörgyA kunok című műve.

Ám a Nemzeti Színház ekkor nem csak operát játszik. Három tagozattal működik: próza, opera, balett – és egy hét csak akkor is hét napból állt. Azonban előnye is volt az összezártságnak: minden műfaj kedvelői ugyanabba a színházba jártak, így volt átjárás a műfajok között. 1857-ben bemutatják a Dózsa Györgyöt. Nem, nem Erkelét, hanem az eredeti drámát. Jókai gondosan közli is a Vasárnapi Ujságban egy részletét, a Régi dalt. A közönségnek így egy egész évtizede lesz megismerkedni Dózsa történetével, mielőtt megnézi az opera változatát is. Hasonlóképp lesz a Brankovics Györggyel: ezt is játsszák prózában.

Hollósy Kornélia a VU-ban

Hollósy Kornélia a VU-ban

1857 őszén a színház egyik énekes-nője, Kaiserné visszavonul, búcsúfellépését a Zsidónő előadása jelenti. Kakas Márton megemlékezik erről is – no nem az előadásról, hanem a közönségről:

Van minekünk egy szinházunk, mellyben évrül évre módjában van remekelni egy gondos apának, a kinek van egy pár ezer tékozló fia s nem akarja, hogy dobra üssék a jószágát. A gondos apa az igazgató, a tékozló fiu te vagy tekintetes és nagyságos közönség. Tudod jól, hogy millyen kevés a szinháznak a jövedelme, még is azt akarod, hogy az neked versenyt fusson a külföld valamennyi szinházával. Van drámád, ezt tudod, hogy millyen? balletot is ohajtottál, az is itt van; opera nélkül nem élhetsz, helyedbe hozták; – el van látva derék énekesekkel, énekesnőkkel, jeles zenekarral, énekkara erős, karmestere hirhedett, repertoirja teli van mind azokkal a dalművekkel, a miket a külföld szeret, de ez neked mind nem elég. Neked a jó helyett még jobb kell, az olcsó helyett drágább; mintha te fedezted volna fel Kaliforniát. Tán azt hiszed, hogy az a nagy gödör, a mit most a szinház udvarán ásnak, aranybánya? Kut lesz az csak, a miből víz jön. – 

A közönségnek – Kakas Márton szerint – nem elég Kaiserné, a megbízható énekesnő, a társulat tagja, nekik drága, külföldi énekes kell. Bármely hasonlóság a jelennel… – nos, ezt ne bolygassuk…

Még mindig 1857-ben bemutatják a Traviatát, Tévedt nő címmel. Kakas Márton úr nem is késlekedik a fricskájával:

Kakas Márton a színházban – LVI. Levél. „Tévedt-nő” opera, először.
Tévedt ez a tévedt nő, mikor arra a gondolatra tévedt, hogy ide tévedjen mihozzánk. Már prózában eléggé kiismertük, hogy kicsoda és micsoda? s most újra bekoczogtat, hogy már most jobban fogja magát viselni, már most énekel. Ezért neveztetik tévedt nőnek. Tévedései abból állnak, hogy innen is amonnan is régi operákból énekelget eszébe jutó dolgokat, s azt hiszi, hogy igy támad abból uj opera. Legnagyobb tévedése azonban az, mikor tüdővészes állapotában egy egész felvonáson keresztül végig énekel; így tart diétát, már Dumástól is elég merész gondolat volt valakit hektikával ölni el a színpadon; de Verdi bátorsága tulment rajta: ő a szegény beteget tüdővészben halálra énekelteti. […]
Hollósy különben igen szépen énekelt s a kit az a gondolat nem bántott, hogy ő most halálos beteg, az igen sok élvezetet talált szépséges dalaiban. […]
Kakas Márton.
 

1857. aug. 8-án Hunyadi van műsoron, Gara Mária szerepében a lengyel Leszniewszka lép fel, aki heteken át itt vendégeskedik, Trubadúrtól a Normáig énekel mindent, ami épp műsoron van. Az előadás kommentárja:

„Taps, koszorú, kihívás. Erkel karmesterünk bebizonyítá, hogy nem halt meg – amit róla múlt héten egy pár bécsi lap írta – hanem folyvást friss egészségnek örvend és régi erővel igazgatja derék zenekarát. Úgy legyen még sokáig!”

Így telnek az évek a Nemzeti Színházban, a közönség várja az új Erkel-operát – vagyis egy új egész operát, hiszen időközben megszületett az Erzsébet, melynek második felvonása Erkel műve, a két szélső pedig a Doppler-fivéreké.
1861. március 9-én a Bánk bán plakátja hirdeti a nézőnek: elérkezett a régen várt bemutató napja.

Hollósy Kornélia (Kovács Mihály festménye)

Hollósy Kornélia (Kovács Mihály festménye)

Szombat, márt. 9. Először „Bánk bán. Eredeti opera 3 felv. Zenéjét szerzé Erkel Ferencz.
Sokat emlegettük, rég vártuk e dalmüvet, végre szinre került. A „Hunyady László” szerzőjétől méltán sokat reméltünk és nem csalatkoztunk. Az uj mü zenéje helylyel-közzel, főleg az elsö felvonásban, idegen zamatú ugyan, de átalában mégis magyar stylben van irva. Egyes kitünő részletei a világ legelső zeneszerzőjének is dicséretére válnának. Ilyen mindjárt az első felvonás fináléja, mely szünni nem akaró tapsvihart idézett elő; továbbá a második felvonásban Bánk és Melinda nagy duettja, mely alkalmasint az egész darab fénypontját képezi; a Bánk és Gertrud királyné közti jelenet; egy egyházi modorban irt kordal, s a király ünnepélyes bevonulása.
A három felvonás közt kétségkivül legsikerültebb a második. Kár, hogy a nyitányt csupán egy, különben hatásos introduktió pótolta. Ugy halljuk, hogy Erkel csak később fogja hozzá a nyitányt megirni, mint ezt a „Hunyady László”-val is tévé. Ballet is van benne, melynek a megrövidítés előnyére válnék, annál is inkább, mert az előadás nagyon hosszura nyulik. A dalmű szövegét Egressy Béni irta Katona „Bánk bán”-ja után, s már tárgyánál fogva is igen érdekes. Az előadás nem várt pontossággal ment. Közreműködtek benne : Hollósy L.-né Melinda szerepében, melyben a szó teljes
értelmében remekelt; Hofbauer Zsófia mint Gertrud királyné, ki nemcsak éneke, de játéka miatt is elismerést érdemel; Ellinger, ki a czimszerepben jeles volt; Bignio, Kőszeghy, Füredy, mindannyian jók, s végre Telek, mint ujonszerződött tag, szintén megállta helyét. A zenekar is dicséretesen müködött. A kiállitás fénye mindenkit meglepett. — Végül megemlítjük még, hogy ez uj dalműben a czimbalom is czélszerüen van alkalmazva. Szerzőt számtalan taps- és kihívással jutalmazák. E dalmü részleteire még visszatérünk szebb momentumait rajzokban is be fogjuk mutatni.
 

Az első lelkes tudósítás után a rovat arról számol be, hogy a Bánk bán lényegében „tarol”, vagyis mindent visz – főleg a közönséget a többi előadásról:

Péntek, márcz. 15. „A falusiak.” Eredeti vigjáték 3 felv. Irta Szigeti József.
E jóizü magyaros darabnak ma nagyon kis közönsége volt, valószinüleg azért, mivel már előre volt hirdetve másnapra a „Bánk bán” uj opera.

Szombat, márcz. 16. Harmadszor : „Bánk bán
A lelkesedés még mindig eredeti frisseségében nyilatkozik. Erkelt, valamint Hollósy-L.-nét is többször kihítták. Közönség nagy számmal.

Vasárnap, márcz. 17. „Béldi Pál.” Eredeti szomorujáíék 5 felv. Irta Szigligeti.
A mióta az uj „Bánk bánt” szinrehozták, azóta valószinüleg épen e darab kedveért, a közönség nagyon megfogyatkozott. Vasárnap volt, s meg sem mondhatjuk, hogy vasárnapi közönség jelent meg a különben érdekes és hatásos darabra. Ha valakit a szereplők közül ki akarnánk emelni, azt kétségkivül mindenek előtt Jókainéval kellene tennünk.

Április 2-án először megy normál helyárakkal a darab, ez pedig olyan tömeget eredményez, hogy sokan be sem jutnak az előadásra. A VU munkatársa sem…

Közben azért játszanak Hunyadit is, és a kritikus éppen vitriolba mártogatta pennáját:

Szombat, ápril 27. Ferenczy Izabella k. a. utolsó föllépteül: „Hunyady László.”
V. László királyt Bratka riká . . . akarjuk mondani, énekelte. Nekünk akkor tetszett legjobban, mikor, valódi művészettel — hallgatott. Ugy hiszszük, Bratka maga sem vágyódik oly nagy megtiszteltetésre, hogy királylyá tegyék, miért kinozzák tehát vele őt is, meg a közönséget is? Ha Hollósy-L-né nincs, Bratka énekére aligha meg nem indultunk volna — hazafelé. — A szinlap szerkesztőjének megvan az a régi jó szokása, hogy az előadás végét többnyire egy órával előbbre teszi, mint valósággal történik. Ezuttal is az állt a szinlapon, hogy : vége 9 után, és haza mentünk 10 óra után. Erre az illető egy kissé több gondot fordithatna. — A szinház egészen megtelt.

Mint látni fogjuk, a színházi rovat szerzője nincs igazán kibékülve a balett műfajával:

Péntek, május 3. „Becsületszó.” Eredeti vigjáték Szigetitől. Ezt követte: „a négy évszak” czimü ballet a „Guzman Johanna”- operából.
Szeretnők tudni, hogy kinek a kedvéért hozhatta szinre az igazgatóság a „négy évszak” balletet? Mert hogy a közönség nem gyönyörködik benne, azt az igazgatóság már többször tapasztalhatta. Vegyük hozzá még azt, hogy e különben is igen szegény ballet, a tanczszemélyzet hiányos volta miatt, épen nem ugy adatik elő, mint kellene, a gépezet pedig oly gyarló lában áll, hogy csak az imádság tartja.
(A Guzmann Johanna A szicíliai vecsernye álneve.)

Szombat, május 18. „Bánk bán”
E szép operának csak egy baja van, az t. i. hogy ballet is fordul benne elő, a mit bízvást elhagyhatnának, s elég lenne az a magyar táncz, mely utána következik. Vagy ha már a balletet erővel ránk octroyálják is, mint Schmerling akarja a Reichsrathot, legalább Campilli csodálatos bakugrásai maradnának el belőle. Egyelőre ennyi concessioval is megelégednénk, miután az 1848-iki törvények nem jogositnak fel, többet követelni. A szinház ma is megtelt. Megjegyzendő, hogy sokan csak akkor jöttek, midőn a balletet már végig ugrálták.
 

Beköszönt a nyár, és a Bánk bán diadalútja töretlen:

Szombat, jún. 1. „Bánk bán.”
Az előadást nagy közönség látogatta. A jelen dalmü kitünő szépségeiből annál több tünik elő, minél többször látjuk. Tagadhatlan, hogy a „Bánk bán” méltó vetélytársa a „Bánk bánnak”, vagyis az opera az ugyan e czimü tragoediának.

Szombat, jún. 22 „Bánk bán”
A szép művel mindinkább megbarátkozik a közönség. Egyes részletek már népszerűekké váltak s az utczán is halljuk dudolni. Maholnap már a sipládások is kínoznak velök. Közönség, daczára a forróságnak, most is szép számmal.
 

Más előadásokon alig van néző a meleg miatt, ám a Bánk bán így is telt házakkal megy.
Hamarosan vendég érkezik: Stéger Ferenc. Persze ő nem külföldről, csak innen, Szentendréről. A kor szokásai szerint nem egy-egy előadásra, hanem két hónapra szerződik a színházhoz, ezalatt számos előadásban fellép. Elsőként:

Kedd, jul. 2. Stéger Ferencz első föllépteül: „Lammermoori Lucia.”
Stéger még mindig a régi kitűnő énekes; ezúttal is, kivált a második felvonásban nagy hatással énekelt. Közönség szép számmal.
 

És marad is augusztus végéig, amikor a Benyovszkyval búcsúzik:

Szombat, aug. 31. „Benyovszky.” Eredeti opera 3 felv. Irta Doppler Ferencz.
Stéger ma ismét föllépett búcsúzni. Valóban, derék müvész hazánkfia szépen bucsuzott el a nagyszámu közönségtől, nemcsak azért, mert a czimszerepben kitünően énekelt, hanem mert ezuttal a nemzeti szinházi nyugdíj intézet javára minden dij nélkül lépett fel. A számtalan taps és kihivás meggyőzhette arról, hogy mindvégig kedves vendégünk volt, s ha az általa két havi vendégszereplése alatt nyujtott müélvben valami kellemetlen is volt, ez nem volt egyéb, mint annak tudata, hogy ismét elveszitjük, hogy nem birhatjuk állandóul színházunknál. — Az előadás átalában jól ment; a kozák tánczot a karzat hangos kívánatára ismételni kellett.
 

A nyári szünet után megint Bánk bán:

Szombat, sept. 7. „Bánk bán.”
A sok szépséggel ragyogó dalmüvet pár hónapi szünet után ma hozták szinre először. Miután az operaszemélyzet ujolag együtt van, reméljük, hogy gyakran fogunk találkozni „Bánk bán”-nal. Hollósy L.-né hoszszasb távollét után ma lépett fel először, mint szintén Füredy és Ellinger is.

A szeptember 15-i számban részletes ismertetőt és rajzot közölnek az operáról:

Erkel Ferencz „Bánk ban” operája.
A fényes sikert aratott „Hunyady László” czimü opera megjelenése után koszorus zeneszerzőnk, Erkel Ferencz, évek során át hallgatott. Lehet, hogy a nagy mester nem tartozik, a divatban levő igen termékeny zeneszerzők közé, de azt sem kell felednünk, hogy Erkel Ferenczet, a karmesteri teendők, a zenekar betanítása, a gyakori próbák s más Zenészeti vállalatok, minők például a „philharmoniai hangversenyek”, annyira elfoglalják, hogy üres idejét szivesen fordítja egy kis szórakozásra. Mint elsőrangu sakkjátszó, különben is ismeretes ö, olvasóink előtt is. 1857-ben jelent meg az „Erzsébet” czimü, de különben csak alkalmi, s díszelőadásokra szánt 3 felvonásos opera, melynek második s egyszersmind legremekebb felvonását szintén Erkel irta.
Ezóta a lapok hirei közt gyakran olvastuk, hogy az évek óta munkában levö „Bánk bán,” lassan ugyan, de annál biztosabban siet befejezése felé. Elvégre a jelen év tavaszán egyszerre csak jelenti a szinlap, hogy másnap „Bánk bán” fog előadatni.
Ekkor visszaemlékeztünk „Hunyady László” első előadásának idejére. A köz nség meg volt lepve, de mindenki tartózkodott elhamarkodott itéletet mondani. Voltak, a kik „Hunyady László”-ban „Báthory Maria” szépségeinek mását nem vélek feltalálhatni, azonban egymásra következvén az előadások, amint behizelegték magukat a hangok a hallgatók fülébe, egy értelemben jött létre az itélet, hogy a mű remek, egyetlen a maga nemében, s egész kincsbányáját képezi eredeti zenénknek. Ily előzmények után „Bánk bán” első előadásának estéjét, mint hazai zeneművészeti világunk eseményét tekintettük. A mű e pillanatban még nem teljes, mint a nagy épületeknél az oszlopzatos előcsarnok, ugy ezen szerzeményben is a nyitány megirása későbbi időkre van hagyva. Igy történt ez Hunyady Lászlóval is, mert a szerző elébb el akará lesni dallamainak hatását, hogy aztán művének ezen részében a legtöbb tetszéssel találkozó eszméit fűzhesse koszorúba. Magáról az opera szépségeiről beszélve, hasztalan erőködnénk megfelelő szavakat találni. A szép zene olyan, mint a gyönyörű táj: ezt látni, amazt hallani kell, hogy bájait élvezhessük. — Annál nagyobb örömmel jegyezhetjük fel, hogy ,Bánk bán’ zenéjét, hallva, s a kiállitás fényét, gazdagságát és izléssel párosult csinosságát látva, azon kellemes meggyőződésre jutunk, hogy színházunk átalában, s különösen nemzeti operánk, a szinház megnyitása óta, a kornak megfelelő s az igényeket kielégítő nevezetes haladást tanusit. — Husz évvel ezelőtt ily előadásról, a hol a művészi erők a látvány csillogó varázsával vetélkednek, fogalmunk sem lehetett. Vannak ugyan ma is, a kik őseink sötét árnyékát profanálva látják, ha ily óriás alakokat, mint Bánk bán, a ki Magyarország nagyura volt, s a kit II. Endre, még a királyné megölése miatt sem mert megbüntetni : igy megénekeltetjük. Azonban a mai világban az ily szigorúságokon túl kell magunkat tennünk, s valóban, nem tudnám, mért legyünk mi e részben pedánsabbak, mint más nemzetek, kiknek hősei szintén nem kerülhetik el, hogy mint operai alakok, hegedűk és fuvolák elé ne kerüljenek.
A művet egészben, és részletileg legjobb Zenészeti Ítészeink, a kor egyik legjelesebb tüneményének nevezek. Bírunk játékrendünkben 20 oly külföldi operát is, mely összevéve sem bir annyi belbecscsel, mint Bánk bán második felvonása, a hol a szenvedő Melinda, a Tisza füzesei között sirja el gyógyithatlan buját, s vigasztalást csak a viharoktól felzuditott habok között találhat. Rajzunk az opera végjelenetét ábrázolja, de akarva sem tagadhatnók, hogy e kép, melyen az elhamarkodás nyomai találhatók fel, kissé jobban sikerülhetett volna. — Folyvást oda törekszünk, hogy a hazai művészeti erők e téren is minél nagyobb tökélyt fejthessenek ki. Most még nem mindig érünk czélt. Ezen jelenetben, a király és udvara mély gyászban lép fel, a királyné ravatala előtt. Mint fejedelem igazságot akar szolgáltatni, de akkor hozzák elő a Tisza árjaiból kifogott Melindát, Bánk bán nejét, s a király az ártatlan nő holttestére tekintve elismerni kényszerült, hogy a cselszövő királynéra Isten hozá meg itéletét.
 

Bánk-finálé

Bánk-finálé

November 9-én bérletszünetben is megtelik a színház:
„Minél többször adják e dalművet, annál szebbnek találja mind a kritika, mind a közönség.” 

És még az év vége előtt külön ír az újság a Tisza-parti jelenetről is, egyúttal összefoglalja az elmúlt hónapok sikerszériáját is.

Dec. 22.
Tiszai jelenet a ..Bank ban- czimü operából.
Valahányszor Erkel Ferencz „Bánk bán”-ját adják, mindig ünnepies alakban tünik fel a nemzeti szinház. Nem csak mert a közönség még mindig feles számmal jelenik meg e dalmű előadásán, hol müvész hazánkfia hervadhatlan szépségü dallamait kétszeres élvezettel hallgatja; hanem mert színpadunknak is ez most az ő kedvencze, legnagyobb fénynyel és gonddal adott darabja.
Lapunk 34-ik számában bővebben szólottunk e müről s ugyanott rajzban is közlöttük a darab végjelenetét, midőn a hazatérő király, II. Endre, nejének, az ármánykodó Gertrud királynénak ravatalánál, s Bánk bán szerencsétlen nejének, Melindának, a Tiszából kifogott holtteste felett hirdeti a békétlenkedő magyaroknak a közbocsánatot. Azon jelenet, melyet mai számunkban közlünk, egy felvonással megelőzi amazt s az udvari légkörben megtört Melinda szenvedéseit ábrázolja, ki lelkében megzavarodva, egy viharos éjen a Tisza füzesei között sirja el a kétségbeesés panaszát, mig végre a folyam hullámaiba temetkezik. Ezen „tiszai jelenet” egyike a dalmü legnagyszerűbb s zeneileg legbecsesb részleteinek. Melinda siró panasza, a mint hű kisérőjére, az öreg Tiborczra nem hallgatva, gyógyithatlan bánatát elmondja s gyermekétől bucsuzik — különösen Hollósy Kornéliánk müvészi előadása mellett — a legszivrehatóbb fájdalom kitörése. A lélekállapot hatását neveli az egész környezet. Az alvó gyermek, az aggódó vén Tiborcz, a Tisza, hullámain látható halászok mélabus dallamai (melyek az ujabb időkben felélesztett tárogató-sipon adatnak elő), — azon kivül a viharos éj, a dörgő és villámló felhők, melyek között egy a háttérben kibontakozó vár falai mögöl a hold sápadt világa tör elő, mindezek, a zene megfelelő tolmácsolása mellett, oly mély hatást idéznek elő, melyet a ki egyszer élvezett, egyhamar felejteni nem tud, sőt mindig ujabb ösztönt érez arra, hogy e keserédes müélvben minél elébb ismét gyönyörködjék.
Miért ne örvendenénk, hogy mindez sajátunk, s ernyedetlen, becsületes küzdés után végre minmagunk erejéből telt ki? „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény.”
 

Tisza-part

Tisza-part

December 19-én bemutatják Mosonyi Mihály Szép Ilon című új operáját, amely – ha hihetünk a kritikusnak – Vörösmarty műve nyomán Fekete Mihály meglehetősen gyenge librettójára készült. Hollósy Kornélia énekel ebben is, de nem tudja sikerre vinni. „Tősgyökeres magyar stylben van írva” – mondja a VU, ám ez kevés lesz a túléléshez, mindössze kilenc előadást ér meg a Szép Ilon, és ezt Mosonyi soha nem fogja megbocsátani Erkelnek.

Azonban a következő év bebizonyítja, hogy a „koszorús zeneköltő” trónja is meginoghat: a Sarolta bemutatója – finom körülírással élve – nem hoz sikert szerzőjének.

1862. június 26-án adják először a darabot, és a két nappal későbbi második előadásra már csak fél ház kíváncsi.

Szombat, jun. 28. „Sarolta.” Eredeti víg opera 3 felv. Zenéjét irta Erkel Ferencz.

Ma másodszor adták ez uj dalművet, mely hogy azon reményeknek, melyeket a közönség Erkel nevéhez kötött, nem egészen felel meg, azt nem csak hogy az összes pesti napi sajtó kimondta, de a közönség is azáltal látszott bizonyítani, hogy ma csak félig töltötte meg a szinházat.  Az egész sokkal komolyabban van tartva, hogy sem víg operában megengedhető volna, s az egyes részek a fárasztásig hosszura, nyúlnak. Az is nagy hibája, hogy kelleténél magasabban van irva, ugy hogy a közönség szinte aggódik, hogy mint fog a főszereplő belesülni énekébe. E folytonos aggódása a hallgatónak, a zenenyujtotta élvezetek jó részét tönkre teszi. Azonban nem lehet e dalmű nagyon is komoly részleteinek érdemét elvitatni, van sok igen szép része, melyeket a közönség érdemlett tetszésnyilvánitásokkal kisért. Az opera szövegével, Czanyuga József nem igen szerencsésen birkózott meg. Csaknem egyetlen, mindenesetre pedig kirívó komikuma (!) az, hogy a főszerepviselő kántort ,,Orditó”-nak hívják. 

Hollósy Kornélia szobra Makón (Fotó: Burrows)

Hollósy Kornélia szobra Makón (Fotó: Burrows)

A sikertelenség oka röviden: a darab hosszú, nem elég víg, rossz a szövegkönyve és a szólamok kényelmetlenek. Azért még a következő januárban is műsorra tűzik, de így is összesen 10 előadást él csak, sorsa a Szép Ilonra emlékeztet.

Az 1862. október 14-i előadáson kritikusunk megállapítja, hogy „Mióta operánk régebbi tagjai eltávoztak, az új nemzedék osztozkodik és próbálkozik az elhagyott nagy szerepekben.”
Nos: tényleg nincs új a nap alatt.

Az 1863-as év sok újdonságot hoz, a legnagyobb szenzáció Wagner pesti látogatása, illetve két hangversenye. Ezek sikere elindítja útján a hazai Wagner-kultuszt, így mire az Operaház megnyitja kapuit, már öt Wagner-operát látott a közönség a Nemzetiben.
Ugyancsak ekkor kezdődik a Faust sikertörténete: csak a szeptemberi(!) bemutatótól az év végéig tartó időszakban tizenötször kerül színre, és ez a szám az Opera megnyitásáig 204-re nő.

A hatvanas években bővül a repertoár új Verdi-operákkal: Az álarcosbál és a Don Carlos, az 1866-os év szenzációja a Lohengrin bemutatója, és azután már csak egy évet kell várni az új Erkel-operára, a Dózsa Györgyre.

1867. Szombat, apr. 6. Először: „Dózsa György.”  Nagyopera 5 felvonásban. Szövegét Jókai után irta Szigligeti.
Zenéjét szerzetté Erkel Ferencz. — A rég várt dalmű ujabb tanulsága Erkel zeneszerzői nagy tehetségének, s magyaros dallamaival, szellemdus zeneképeivel, gazdag látványaival elragadta és még sokáig el fogja ragadni a közönséget; különös érdeme azonban a müvésziességben fekszik, melylyel Erkel mintegy utat akart nyitni a magyar dalműnek a külföldi színpadokra. Az egyes zenerészletek jellemzők, s a zenekarban, hol ezúttal hárfán és phistiarmonicán kivül az érzelmes czimbalomnak is jut hely, mesterileg kisérvék. — A mü kiváló részletei az első felvonásban Rózsa egy igen kedves, lágy dallamu jelenete s a zárhymnus, — a 2-ik felvonásban a hegedős jelenete „Régi dal, régi dal, régi dicsőségéről”, melynek dallamán Tinódi lehe érzik, s a végjelenet, — a 3-ik felvonás sátorjelenete, s általában e felvonás jellemfestő zene részletei, vége Rózsa halála. — A szöveg jobb mint a dalműszövegek lenni szoktak, s előnyőre válik, hogy Szigligeti lehetőleg sokat meghagyott Jókai eredeti szövegéből. — A tánczkar fegyvertáncza s a pazar diszletek nagy hatást csináltak.
 

A jóslat sajnos nem jött be: tíz alkalommal adták a Dózsát, és nagyon sokáig kellett várni a feltámasztására.
Az Erkel-életmű még nem, de időutazásunk itt véget ér, ugyanis az 1874-es Brankovics-premier előtt-alatt váratlanul eltűnt a színházi rovat, és hiába jelenik meg a Vasárnapi Ujság ezután is, a Brankovics György korabeli fogadtatásáról már nem tudósít minket.

Időutazásunk végeztével nem kívánunk magvas tanulságot levonni, mindössze reméljük, sikerült közelebb kerülni a tőlünk oly távoli korszakhoz.

Hasonló bejegyzések