Eötvös-bemutató Wrocławban

Az Angyalok Amerikában a IV. Kortárs Operafesztivál keretében kerül színre

Eötvös Péter (fotó: Vermes Tibor)
Eötvös Péter (fotó: Vermes Tibor)

Negyedszer rendez kortárs operafesztivált az Opera Wrocławska: a korábbi években elsősorban lengyel szerzők műveit felsorakoztató eseménysorozaton idén magyar komponista darabját is műsorra tűzik. Eötvös Péter Angyalok Amerikában című operáját 2004-ben Párizsban mutatták be. A librettó alapja Tony Kusher színdarabja, melyet a közelmúltban nagy sikerrel játszott a budapesti Nemzeti Színház is. A nyolcvanas évek Amerikájában játszódó mű a maga korában tabudöntögetőnek számított, mert nyíltan tárgyal olyan kényes kérdéseket, mint a homoszexualitás, az AIDS és általában az amerikai társadalom identitásválsága.

Az operát 2010-ben már előadták Wrocławban koncertszerűen, lengyelországi premierként; ezúttal a színpadi bemutatóra kerül sor. A részben magyar alkotóstábbal megvalósuló előadás rendezője Almási-Tóth András, a díszleteket Lisztopád Krisztina, a jelmezeket Małgorzata Słoniowska tervezi. Az opera egyik főszerepét, Louis Ironsont a magyar Rab Gyula személyesíti meg. Az október 3-i premiert a zeneszerző, Eötvös Péter vezényli.

Az előadásról a közeljövőben az Opera-Világ is beszámol.

Bővebb információ az Opera Wrocławska honlapján található.

Fotó: Vermes Tibor