Elhunyt Ütő Endre

Az Operaház korábbi magánénekese és főigazgatója nyolcvan éves volt

Ütő Endre háromszéki székely család sarjaként 1938. június 2-án született Budapesten. Kőbányán egyszerű körülmények között, unitárius családban nevelkedett, majd a Szent László Gimnázium elvégzése után iratkozott be a Liszt Ferenc Zeneakadémia ének tanszakára, ahol 1957 és 1964 között Lendvai Andor növendéke volt. Tanulmányait ezután a római Accademia di Santa Cecilián folytatta, mialatt Münchenben és Reggio Emiliában is nyert énekversenyt, utóbbin a fiatal Luciano Pavarottit is megelőzve.

A Zeneakadémia után a Magyar Állami Operaház szerződtette, amelynek 1963 és 1996 között volt magánénekese. Megbízható nagy basszus hangjára, pontos kottaolvasására bátran számíthatott karmester, rendező, valamint énekespartnerei, akik közül a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt. Pályája során több mint 50 basszusszerepben láthatta őt a közönség: volt Mephisto, Kékszakállú, Sarastro, Seneca, Ramphis, Colline, Timur, Sparafucile, Gremin herceg és Fülöp király is, de a klasszikus repertoár mellett nem idegenkedett a modern művektől sem.

Ütő Endre (fotó: Éder Vera / Magyar Állami Operaház)

A rendszerváltozást követően először ő töltötte be a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztját. Igazgatása alatt Wagner Ring-tetralógiáját és Bartók színpadi műveit is felújították (az utóbbiakat Makovecz Imre díszleteivel). Részt vett a Budapesti Operabarát Egyesület újjászervezésében és az Operabarát Alapítvány megalapításában, vezetése alatt alakult meg az Ifjú Operabarátok Egyesülete, emellett operastúdiót hozott létre, és megalapította a Pro Opera Lirica-díjat, ami olyan fiatal művészek pályáját segítette, mint Bazsinka Zsuzsa, Miklósa Erika, Szendrényi Katalin, Ulbrich Andrea, Szvétek László vagy Meláth Andrea.

A 1980-as évek óta fafaragással és agyagozással is foglalkozott, 1988-ban pedig otthonában, Lovasberényben megnyitotta a Lenke Galériát. Munkái több egyéni és csoportos kiállításon is szerepeltek.

Ütő Endre munkásságát számos díjjal ismerték el, 1970-ben Liszt Ferenc-díjban részesült, 1972-ben pedig a Székely Mihály-emlékplakettet vehette át. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2014-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét, idén március 15. alkalmából pedig a Magyarország Érdemes Művésze elismerést vehette át. 1996 óta Kőbánya díszpolgára, majd két évtizeddel később a kerületi Szent László-díj kitüntetettje.

Ütő Endrét a Magyar Állami Operaház a saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Magyar Állami Operaház
Fotó: Éder Vera / Magyar Állami Operaház