Elhunyt Sir Neville Marriner

2016. október 2.

A világhírű brit karmester kilencvenkét éves volt

Sir Neville Marriner

Sir Neville Marriner

Elhunyt Sir Neville Marriner – adta hírül az évtizedeken át a művész által vezetett St. Martin-in-the-Fields Kamarazenekar honlapja. A művészt kilencvenkét éves korában érte a halál.

Lincolnban, Nagy-Britanniában született 1924-ben. Pályafutását hegedűsként kezdte: a Londoni Szimfonikus Zenekar tagjaként olyan világnagyságok keze alatt játszott, mint Atruro Toscanini, Wilhelm Furtwängler, Széll György, Leopold Stokowski vagy Pierre Monteux. A francia mester inspirációjára és biztatására kezdett Marriner is vezényelni negyvenöt évesen: ekkor (1969-ben) alapította a Los Angeles-i Kamarazenekart. A már korábban is létező Academy of St. Martin-in-the-Fields, mely korai szakaszában elsősorban kamaraformációk laza konglomerátumaként működött, szintén fokról fokra kamarazenekarrá vált irányítása alatt – mára a világ egyik leggazdagabb diszkográfiával rendelkező együttese.

Marriner számos emlékezetes operafelvételt is készített együttese élén: lemezre dirigálta Mozart Da Ponte-operáit, A varázsfuvolát és A pásztorkirályt; több Rossini-operát – és érdekességként Verdi első operáját, az Obertót is.

Sir Neville Marriner számos elismerés és érdemrend tulajdonosa: II. Erzsébet 1985-ben tüntette ki a Brit Birodalom Lovagja címmel.

Academy of St. Martin-in-the-Fields