Elhunyt Ruitner Sándor

A Magyar Rádió és Televízió dramaturgját nyolcvannyolc évesen érte a halál

Nyolcvannyolc éves korában szombaton elhunyt Ruitner Sándor dramaturg, rendező, zenei rendező, szerkesztő-riporter – közölte a család az MTI-vel.

Nevéhez fűződik A Rádió dalszínháza című sorozat és az 1972-ben Erkel operáinak feldolgozásával útjára indított Az MTV zenés színháza című széria is. Rendezőként 1970-ben készítette el tízrészes Bartók-bemutatók nyomában című dokumentumsorozatát.

Ruitner Sándor (fotó: nava.hu)
Ruitner Sándor (fotó: nava.hu)

Alkotásaival több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar zenei életet.

Munkásságáért 2008-ban Nádasdy Kálmán-díjjal tüntették ki.

MTI

Fotó: nava.hu