Elhunyt Kurt Masur

A világhírű karmestert nyolcvannyolc éves korában érte a halál

Kurt Masur
Kurt Masur

Elhunyt a világ egyik leghíresebb dirigense, Kurt Masur. A nyolcvannyolc éves mestert december 19-én érte halál.

A hírt a New York-i Filharmonikusok elnöke, Matthew VanBesien jelentette be. Kurt Masur 1991 és 2002 között a zenekar zeneigazgatója volt. Halálának okát egyelőre nem közölték, de 2012-ben maga Masur jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved.

Kurt Masur 1927-ben született az kor Németországhoz tartozó Sziléziában. A pályafutását az egykori NDK-ban kezdő karmester a Lipcsei Gewandhaus Zenekarának élén készített lemezfelvételei mellett 1989-es politikai állásfoglalásával is felkeltette a nyugati világ figyelmét: a demokratikus változások melletti kiállása nyomán sokáig az egyesült Németország lehetséges elnökeként is számon tartották. 1990 után a világ legnagyobb zenekaraival – így a New York-i Filharmonikusok mellett például a Francia Nemzeti Zenekarral és a Londoni Filharmonikus Zenekarral – dolgozott együtt. Különösen közel állt hozzá Bach, Mendelssohn, Brahms és Beethoven munkássága.

Bár az operavezénylés munkásságának perifériájára szorult, lipcsei évei alatt három fontos operát is lemezre rögzített a Gewandhaus Zenekarával: Schumann Genovéváját, Beethoven Fidelióját és Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén című művét.

Forrás: MTI