Elhunyt Kocsis Zoltán

2016. november 6.

A művészt életének hatvanötödik évében érte a halál

Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója – közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar az MTI-vel.

„A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen. Temetéséről később intézkednek” – olvasható közleményükben.

Kocsis Zoltán (fotó: Posztós János / Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Kocsis Zoltán (fotó: Posztós János / Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar október közepén jelentette be, hogy Kocsis Zoltán lemondta külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét egészségi problémák miatt, mert orvosai néhány hónapos pihenést írtak elő számára. Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna – írták akkor.

Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Számos operaelőadáson vezényelte őket, bemutatta velük Schönberg Mózes és Áron című operáját az általa komponált harmadik felvonással, évről-évre előadtak egyet Richard Strauss Magyarországon nem játszott operáiból, és Bartók A kékszakállú herceg vára című darabját is rendszeresen műsorra tűzték, legutóbb idén októberben.

Kocsis Zoltán azt vallotta: „Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket.” Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.

Forrás: MTI

Hasonló bejegyzések