Elhunyt Kenesey Gábor

A basszistát hatvanhét éves korában érte a halál

Kenesey Gábor (Fotó: Magyar Állami Operaház)
Kenesey Gábor (Fotó: Magyar Állami Operaház)

Kenesey Gábor a  Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kerényi Miklós György növendékeként végzett. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, ahol 1977 és 1989 között fokozatosan birtokba vette az összes jelentős basszus szerepet. Az Operaházhoz 1989-ben szerződött, s a színház tagja maradt 2002-es nyugdíjba vonulásáig, sőt azt követően is gyakran fellépett. Budapesten elsősorban buffó szerepeket énekelt, számtalan Sevillai borbély-, Don Pasquale-, Szerelmi bájital-, Denevér- és Cigánybáró-előadáson csalt mosolyt a közönség arcára.

Kenesey Gábor életének 67. évében, Szegeden hunyt el.

Temetése 2014. október 17-én, pénteken 10:30 órakor a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a gyászmise 2014. október 17-én, pénteken 13 órakor lesz az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia-templomban (Árpád híd, budai hídfő).

Forrás: Magyar Állami Operaház; Szegedi Nemzeti Színház