Elhunyt Jurij Ljubimov

A Magyarországon is közismert rendező 97 éves volt

Yuriy_Lyubimov
Jurij Ljubimov

A magyar állampolgársággal is rendelkező neves színházi szakember kedden töltötte be 97. életévét. Csütörtökön, az elsődleges diagnózis szerint szívelégtelenséggel, súlyos állapotban szállították kórházba.

Magyar felesége, Koncz Katalin elmondta, hogy Jurij Ljubimov közép-európai idő szerint vasárnap 9 óra 40 perckor csendesen ment el, álmában hunyt el”. A rendező 50 évvel ezelőtt alapította a híres Taganka színházat, amellyel 2011 júliusában szakított a színészekkel kialakult ellentétei miatt.

Élete utolsó éveiben más teátrumokban dolgozott. 2012-ben színre vitte Dosztojevszkij Ördögök című művét a Vahtangov Színházban. Tavaly júniusban az ő rendezésében állították színpadra a moszkvai Nagyszínházban az Igor herceg című operát. Idén májusban pedig az ugyancsak rendezésében készült Nők iskolája című operát mutatták be a moszkvai Új Operában.

Ljubimov 80 évet dolgozott a színházi szakmában. Előbb színészként, majd rendezőként. A Tagankán mintegy 50 előadást állított a színpadra, köztük a Hamletet Vlagyimir Viszockijjal a főszerepben.

1984-ben a szovjet vezetés leváltotta Jurij Ljubimovot a Taganka művészeti vezetői posztjától, majd megfosztotta őt szovjet állampolgárságától. A neves rendező külföldre távozott és Európa számos országában dolgozott. 1989-ben kapta vissza szovjet állampolgárságát és tért vissza hazájába, valamint a Taganka élére.

Ljubimov erős szálakkal kötődött Magyarországhoz. Többször dolgozott itt rendezőként, egyik leghíresebb munkája az 1981-ben a Nemzeti Színházban színre vitt Háromgarasos opera volt, amelyben Törőcsik Mari, Garas Dezső és Udvaros Dorottya is szerepelt. Az 1999 óta magyar állampolgársággal is rendelkező neves orosz rendező az MTI-nek 2013. január 25-én adott interjúban Vlagyimir Viszockijt méltatva arról is beszélt, hogy szereti Budapestet, Magyarországot, amely lehetővé tette számára, hogy odautazzon, ott éljen. Feleségét, Koncz Katalint is ott ismerte meg. A hazai operakedvelők elsősorban 1982-es Don Giovanni-rendezéséből ismerték.

Forrás: MTI
Fotó: www.kremlin.ru