Elhunyt Ingmar Bergman

2007. július 30.

Nyolcvankilenc esztendős korában, Farö-szigeteki otthonában elhunyt Ingmar Bergman svéd rendező, író.

Bergman

Ingmar Bergman

Az 1918-ban, uppsalai lelkészcsaládban született Bergman húszévesen egy amatőr színjátszócsoportnál kezdte rendezői pályafutását. Írói tevékenységét is itt kezdte, a társulat nem egy Bergman-színdarabot is bemutatott. Forgatókönyvíróként 1944-ben mutatkozott be, rendezőként egy évvel később jelentkezett első játékfilmjével (Válság). Az áttörést az Egy nyári éj mosolya című 1955-ös filmje jelentette, melynek sikere után sorozatban készítette szerzői filmjeit (A hetedik pecsétA nap vége,SzűzforrásArc). A hatvanas évek elején forgatott filmtrilógiája (Tükör által homályosanÚrvacsoraCsend) az emberi kapcsolatok, illetve az Isten–ember viszony kiüresedését állította középpontba. További filmjeiben is az emberi kapcsolatok foglalkoztatták elsősorban, rendszerint kevés szereplős kamaradrámák formájában: a Persona két asszony, a Suttogások, sikolyok három nővér, a Jelenetek egy házasságból, majd az ennek folytatásaként forgatott Színről színre egy házaspár testi-lelki küzdelmeit állítja középpontba. Ezen filmek főszereplője egykori élettársa, Liv Ullmann volt. 1978-as Őszi szonáta című filmjében Ullmann mellett Ingrid Bergman vállalta el a másik főszerepet, aki pályafutásának végén ezzel a szereppel tért vissza a svéd mozivászonra. 1982-ben készült a Fanny és Alexander, melyért Bergman immáron harmadszor vehette át a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.
Játékfilmet ezután már nem rendezett, íróként, forgatókönyvíróként, színházi- és televíziós rendezőként azonban tovább dolgozott. Utolsó munkája a 2003-ban készült Sarabande című tévéfilm, mely a Jelenetek egy házasságból főszereplőinek történetét kerekítette le – természetesen ismét Liv Ullmann és Erland Josephson főszereplésével.

Jelenet A varázsfuvolából: Josef Köstlinger és Håkan Hagegård

Jelenet A varázsfuvolából: Josef Köstlinger és Håkan Hagegård

Egyetlen operarendezésével a zenetörténetbe is immáron kitörölhetetlenül beírta nevét: az 1975-ben, mintegy „mellesleg”, két nagyjátékfilm között forgatott Mozart-operafilm, A varázsfuvola új fejezetet nyitott az operafilmek történetében. Bergman bravúros ötlete, a színházi elemek becsempészése a filmvászonra egy csapásra megoldotta az opera műfajából adódóan realitástól elrugaszkodott jellege, illetve a film hangsúlyosabban realista látásmódja közötti ellentétet, termékeny feszültséggé alakítva azt. A Svéd Királyi Opera társulatával részben a drottningholmi kastélyszínházban, részben stúdióban felvett filmet zenei szempontból sok kritika érte, ma már azonban nem vitás, hogy ez a – Rolf Liebermann szavaival élve – „rosszul elmuzsikált” Varázsfuvola talán minden idők legjobb operafilmje.

Hasonló bejegyzések