Elhunyt Hidas Frigyes

Március 7-én, életének 78. évében elhunyt Hidas Frigyes kétszeres Erkel Ferenc-díjas, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, Érdemes Művész.

Magyar Zeneszerzok
Hidas Frigyes

Zeneszerzői tanulmányait 1946 és 1951 között a budapesti Zeneakadémián Viski János növendékeként végezte. 1950–51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott, 1959 és 1962 között a Szent István Bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett.

A színpadi művei: három opera (Az asszony és az igazság; Bösendorfer; Dunakanyar) és egy balett (A cédrus) mellett oratóriumok, versenyművek, kamaradarabok alkotják az életművet.

Ismertek a különböző rádió- és tévéjátékokhoz írt kísérőzenéi, filmzenéi is, mint például A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje.