Elhunyt Günter von Kannen

A világhírű Wagner-énekest hetvenhat évesen érte a halál

Günter von Kannen
Günter von Kannen

A német basszbariton 1988-ban került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor Alberichként mutatkozott be Harry Kupfer és Daniel Barenboim bayreuthi Ring-produkciójában. A döbbenetes erejű megformálás hatalmas kritikai sikert aratott, és egyben a következő évekre meghatározta Günter von Kannen pályafutását, akit innentől elsősorban Wagner-énekesként tartottak számon. Bayreuthban 2001-ig lépett föl rendszeresen: a három Alberich mellett (melyet Jürgen Flimm 2000-es rendezésében is alakított) a Parsifal Klingsorját énekelte.

Günter von Kannen Bayreuth mellett a világ más nagy operaszínpadain is rendszeres vendég volt: fellépett a Berlini Állami Operában, a Deutsche Operben, a Holland Operában, a milánói Scalában vagy a barcelonai Liceuban. Wagner-szerepei mellett alakította Verdi Falstaffjának címszerepét, A rózsalovag Ochs báróját, a Capriccio La Roche-át vagy a Fidelio Roccóját is.

A magyar közönség az első, 2006-os Budapesti Wagner-napokon találkozhatott a német művésszel, ahol a Parsifal Klingsorját alakította nagy sikerrel.