Elhunyt Gianni Raimondi

Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Gianni Raimondi olasz operaénekes.

Gianni_Raimondi
Gianni Raimondi

Bolognában született 1923-ban. Szülővárosában folytatott zenei tanulmányai után operaszínpadi debütálására is ott került sor: 1948-ban a Don Pasquale Ernestóját énekelte. Négy évvel később már Maria Callas partnereként debütált Firenzében Rossini Armida című operájában, amit 1955-ben követett Scala-beli bemutatkozása a Traviatában, szintén Callas partnereként. Amerikai debütálására San Franciscóban került sor 1957-ben, de 1965-ben a Metropolitan kapui is megnyíltak előtte.

Magas fekvésű lírai tenorja olyan kényes szerepek eléneklésére is alkalmassá tette, mint a Tell Vilmos Arnoldja, A puritánok Arturója vagy A kegyencnő Fernandója. Emellett rendszeresen énekelte az olasz repertoár legfontosabb lírai szerepeit is: a Lammermoori Lucia Edgárját, a Traviata Alfrédját, a Bohémélet Rodolphe-ját és a mantuai herceget a Rigolettóból.

A hetvenes években súlyosabb szerepekkel egészítette ki repertoárját, így mutatkozhatott be a Norma Pollionéjaként. Kevés számú lemez- és filmfelvétele közül kiemelkedik a Bohémélet filmváltozata, melyben Mirella Freni partnereként, Herbert von Karajan vezényletével és Franco Zeffirelli rendezésében működött közre.